A veszprémi Ringató Óvoda intézményvezetője hétfőn azonnali hatállyal felfüggesztette a munkavégzés alól azt az óvónőt, akiről megírtuk, decemberben jogerősen is elítélték kiskorú veszélyeztetése miatt. M.-né S. Ilonát a szülők jelentették fel még 2012-ben, mivel a rábízott kicsiket nem engedte ki a mellékhelyiségbe pisilni és gyakran megalázó módon viselkedett velük. Volt olyan gyermek, aki annyira rettegett az óvónőtől, hogy minden nap hányt és bepisilt, míg ki nem emelték a csoportból.
FÜSSY ANGÉLA – PestiSrácok.hu
Múlt héten írtunk arról a veszprémi óvónőről, pedagógiai szakértőről, aki bár a kiskorú veszélyeztetése miatt kapott jogerős ítélete két hónapja, tavaly december 1-jén megszületett, még mindig ugyan abban az óvodában dolgozik. Akkor az óvoda vezetője és az önkormányzat is úgy nyilatkozott, hogy nem tud hivatalosan az ítéletről, ezért munkajogi intézkedéseket sem tettek. Megtudtuk, hogy a Veszprémi Törvényszék még decemberben, néhány nappal az ítélethozatalt követően megpróbált értesítést küldeni az óvodának, de a kézbesítés valamilyen okból sikertelen maradt. Most az óvoda vezetése kérte a törvényszéket, hogy küldjék meg nekik írásban a dokumentumot.
Nem lesz büntetett előéletű
A jogerős ítélet egyébként 1 év börtönbüntetés 2 évre felfüggesztve, amit egy előzetes mentesítéssel is kiegészítettek. Ez azt jelenti, hogy ha az óvónő két éven belül nem követ el bűncselekményt, büntetett előéletét az erkölcsi bizonyítványában nem tüntetik fel. Foglalkozása gyakorlásától sem tiltották el az óvodapedagógust. Igaz, a másodfokon eljáró Veszprémi Törvényszék úgy látta, hogy a pályára való alkalmasságot is vizsgálni kellett volna, ügyészi fellebbezés híján nem súlyosbíthatott az első fokú ítéleten. Major Ildikó, a Ringató Óvoda vezetője hétfőn azt mondta, pénteken a sajtóban értesültek arról, hogy a dolgozójuk ellen folytatott büntetőeljárás valószínűleg lezárult. Ekkor megkérték M.-nét, hogy mutassa be az üggyel kapcsolatban keletkezett iratokat, hiszen munkakörében elkövetett vétség volt annak a tárgya.
Kollégánk hétfőn reggel 9 órakor jelent meg az intézményben, kijelentette, hogy ügyvédje tanácsára nem hajlandó bemutatni az írásos ítéletet. Ezért hivatalosan kértük ki azt a törvényszéktől, hogy a problémát az abban foglaltaknak megfelelően tudjuk kezelni. Addig is, amíg megérkezik a hivatalos irat az óvónőt felfüggesztettük a munkavégzés alól, így már kedden be sem kell mennie dolgozni. Ez idáig a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján tudtunk eljárni az ügyben, így amikor a szülői panaszok érkeztek, előbb szóban, majd írásban is figyelmeztettük az óvónőt – fogalmazott az intézményvezető.
Azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy nagyon kellemetlenül érinti őket a kirobbant botrány, hiszen 41 óvodapedagógussal dolgoznak, több száz gyermeket bíznak rájuk, most sokan mégis egy kolléga alapján ítélik meg az egész intézményt. Amikor a büntetőeljárás elindult, több gyermeket is átkértek a szülők másik csoportba, ahol már nem voltak problémák. A sértett gyermekek azóta iskolások. Míg a büntetőeljárás tartott M.-né csak felügyelettel dolgozhatott, további panasz nem érkezett rá – állítja az intézményvezető.
Régen kezdődött a baj
Mint azt korábban is írtuk, M.-né S. Ilona 34 éve dolgozik óvónőként. Péntek óta az ügyben megjelent sajtóhírek hozzászólásai szerint sosem volt a gyermekek kedvence. Egy “Ákos” nevű felhasználó például azt írta, ő ma 26 éves, de máig nem dolgozta fel, amit az óvónő tett vele: úgy megrángatta a fülét, hogy a bőrt is lenyúzta róla. “Kata” pedig azt írta, ő is sokáig viselte a traumát, az óvodapedagógus miatt utálattal járt az óvodába, és gyakran fizikai rosszul lét kísérte a reggeli óvodába indulást.
A címlapfotón a veszprémi Ringató Óvóda látható. A szerző felvétele.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS