Végre sikerrel pályázott uniós pénzre a főváros, amelyből mi mást, mint klímaügynökséget hoznak majd létre – jelentették be szerdai közleményükben, amelyből az is kiderült: banki konstrukciók (kölcsönök?) formájában akarják megoldani Budapest házainak energetikai korszerűsítését…
Másfélmillió eurós támogatást nyert el Budapest az Európai Unió „NetZeroCities Pilot Cities” nevű programjának keretében 25 más európai várossal egyetemben – jelentette be nemrégiben a Fővárosi Önkormányzat, amely arról is beszámolt, hogy a közel hatszázmillió forintos keretösszegből klímaügynökséget hoznak létre. A fővárosi klímaügynökség feladata pedig az úgynevezett Super ESCO üzleti modell budapesti megvalósításán fog dolgozni, az energiahatékonyság növelése érdekében. Persze, a közleményben rögtön kiemelik, hogy a pénzt nem egyes házak, épületek direkt energetikai korszerűsítésére fogják fordítani, sőt, az ügynökség nem is támogatások kezelésével fog foglalkozni, hanem „a bankok által kihelyezhető támogatási konstrukciók kidolgozását irányítja”.
Mivel egy baloldali vezetésű önkormányzatról van szó, a kezdeményezést úgy tudnánk összefoglalni, hogy Budapest kapott félmilliárd forintot, amelyet egy újabb „klímavészhelyzeti” hivatal működtetésére fordítanak majd, ahová egy rakás havert be lehet majd ültetni, akik majd ötleteket dolgoznak ki, ahogyan azt szokás. Olyan ötleteket, amelyek „bankok által kihelyezhető támogatási konstrukciókat” takarnak, egyszerűen szólva banki kölcsönt, amely mellé nem áll oda segítő kezesként, anyagi támogatóként maga a „klímaügynökség”. Ők csak ötletelnek, de a kölcsönfelvétel környékén elengedik a magánszektor kezét.
Amikor a beruházó előre fizeti a cehhet
Természetesen annak ellenére, hogy a szocialista-liberális kormányok alatt az országot tetemes adósságba sodró PPP-konstrukciók miatt kellő óvatossággal kell kezelni a Fővárosi Önkormányzat ötletét, azért érdemes megismerni a kezdeményezés hátterét adó ESCO és Super ESCO modelleket. Az ESCO, azaz Energy Services Company olyan cég, amely energetikai korszerűsítéssel foglalkozik. A ’90-es években megfogalmazott üzleti modell lényege, hogy a cég olyan energetikai beruházásterveket dolgoz ki, amelyek jelentősen csökkentik mondjuk egy gyár, épület, lakóház rezsiköltségét. Az elv szerint a különbözetből származó nyereség az, amiből megtérül maga a beruházás. Fontos kitétel, hogy az eredeti ötlet szerint maga a cég finanszírozza a beruházás költségeit, legyen az mondjuk egy korszerűbb fűtésrendszer, vagy akár valamilyen szigetelés, esetleg ezek összessége, a szolgáltatást igénybe vevő pedig alapesetben a korszerűsítés miatt bekövetkező költségcsökkentés nyereségével száll be az üzletbe, azaz nem adósodik el. (Itt megjegyzendő, hogy a budapesti közlemény máris bankok által kihelyezett támogatási konstrukciókat emleget, azaz itt a beruházás anyagi részébe vélhetően valamilyen kölcsön is bele fog keveredni.)
Nem ördögtől való gondolat egy fővárosi Super ESCO
A konstrukció megalkotói idővel ráébredtek arra, hogy az ötlet nem kellő gyorsasággal jut el a végfelhasználóhoz. Itt jön be a Super ESCO fogalma, amely lényegében az ESCO cégek különböző kínálatait igazítja az igényekhez, azaz, mondjuk bérházaknak segít megtalálni a megfelelő ESCO-konstrukciót. A Super ESCO-k esetében fontos kritérium, hogy azok jellemzően valamilyen kormányzati háttérrel is rendelkeznek, különösen abban az esetben, ha lakossági célú energetikai korszerűsítésről van szó. Ebben a tekintetben tehát egyáltalán nem légből kapott ötlet, hogy a Fővárosi Önkormányzat is létrehozzon egy Super ESCO-t a fővárosi házak, lakások megsegítése érdekében, az eredeti koncepcióban azonban az ilyen kormányzati Super ESCO-k olyan anyagi bázissal is rendelkeznek, amelynek révén kezesként vagy társfinanszírozóként be tudnak segíteni az energetikai korszerűsítésekben. Nos, ilyen kitételt viszont már nem találunk a Fővárosi Önkormányzat közleményében, hiszen az elnyert támogatási összeg egészét az iroda működtetésére fogják fordítani.
Megjegyzendő egyébként, hogy vannak magyarországi ESCO-k is szép számmal, sőt, olyan nagy szolgáltatók, mint az MVM is foglalkoznak ilyen konstrukcióban energetikai korszerűsítéssel – adott tehát a kérdés, hogy miért nem jutnak el ezek az ötletek kellő arányban az átlagember végfogyasztókhoz. Ezt a kérdéskört egyébként a Fővárosi Önkormányzat közleménye is taglalja. Mint fogalmaznak,
a változó világgazdasági és energiapiaci környezetben, a gyakran változó és drasztikusan emelkedő energiaárak mellett a lakosság és az ingatlanpiaci szereplők számára is felértékelődik az energiahatékonyság. Ez különösen igaz Budapesten, ahol a lakásállomány jelentős része magántulajdonban és rossz állapotban van, jelentős mértékű az energiaszegénység. A rendszerváltás korabeli privatizáció nyomán sok lakástulajdonos nem engedheti meg magának, hogy lakásfelújításba ruházzon, de sokan a fenntartási költségeket sem bírják kifizetni.
A közlemény szerint
Budapesten a lakásszektor a legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátó, a városi kibocsátás mintegy 40 százaléka származik az otthonokból. Ennek egyik oka a szilárdtüzelés elterjedtsége, az elavult fűtési megoldások használata. A fejlesztések előtt több akadály van, például az elmúlt 10–12 évben nem voltak nagyléptékű országos fejlesztési programok és támogatások a lakások energiahatékonyságának fejlesztésére és az energiaszegénység csökkentésére. Emellett a kormány „rezsicsökkentési” politikája miatt sem érezték az emberek az energiahatékonysági beruházások szükségességét. Budapesten a kormányzat pénzügyi elvonásai és az alacsony EU-s támogatási források miatt sem tudott eddig az önkormányzat ilyen fejlesztéseket segíteni.
Úgy összegeznek:
miközben a magyar lakásállomány mintegy negyede Budapesten van, és többsége felújításra szorul, nincs még olyan szervezet, ami nagyléptékben támogatná a lakosság és vállalkozások energiahatékonysági beruházásait, mélyfelújításait. Erre kínál majd megoldást a Budapesti Klímaügynökség.
A fővárosban élni luxus
A főváros közleményének észrevételeit azért fontos a helyén kezelni. A fővárosi ingatlanok lepusztultsága, korszerűtlensége ugyanis más folyamatoknak is köszönhető, amelyekkel nem szívesen szembesül a fővárosi lakosság. Az egyik maga a mentalitás. Sokan ugyanis csak a saját lakásukat érzik a magukénak, azért vállalnak felelősséget, egy egész házért azonban már nem. Az valamiért már Budapesthez tartozik, ez már a házak homlokzatát tekintve is szembetűnő. Ahogyan a fővárosi lakosság megszokta, hogy nem kell a háza előtt felseperni, valahogy úgy érzik, egyszer kell jönnie egy olyan közfoglalkoztatottnak is, aki majd lefesti kívülről a falakat.
Ezzel szorosan összefügg, hogy a főváros és annak értelmisége különösen nehezen szakít a lepusztultság kádári romantikájával. Ebben közösen osztoznak azokkal a külföldiekkel, akik ezért a szocialista patináért látogatnak a magyar fővárosba. Ezért is lehetséges, hogy ha egy-egy épület homlokzata, ezzel együtt belső gépészete meg is újul olykor, az utóbb inkább visszahanyatlik az elhanyagoltságba, mintsem hogy magával húzná a többit. Budapest romkocsmasága szempontjából ezért is értelmezhetetlen és gyűlöletes mondjuk a Kossuth tér, a Városliget vagy a Vár megújulása, színvonala, mert az idegen a fővárosi lakó alapvető esztétikai megszokásától.
De a legfontosabb szempont – amit azért valahol a Fővárosi Önkormányzat közleménye is érint, csak szépelegve –, hogy bizony nagyon sok budapesti lakos valójában nem engedhetné meg magának, hogy a fővárosban lakjon. Hiába magyarázza úgy a közlemény, hogy a kormány nem bonyolított le elég korszerűsítési programot (voltak azért szép számmal), és hogy a rezsicsökkentett árak sem kényszerítették a lakókat az ilyen beruházások felé, a valóságban a fővárosi lakosság nem nőtt fel azokhoz az anyagi igényekhez, amelyeket valóban támaszt feléjük a saját ingatlanuk. És természetes, hogy nincs az a bátor városvezető, amely egy budapesti arcába merné vágni, hogy olyan luxusban élsz, amit nem engedhetsz meg magadnak. Persze, ne legyünk igazságtalanok, hiszen ha az ezzel a ténnyel szembesített lakosság kivándorol oda, ami a pénztárcájának megfelelő, kiürül a főváros jelentős része, és csak a turisták maradnak. Ezen felül azt se várjuk, hogy akkor költözzenek be a gazdagok a szegények helyére, mert a gazdagok meg nem fizetnek azért az igénytelenségért, ami a fővárosban általánosan jellemző.
Mindezek fényében óriási kérdéseket vet föl, hogy a banki hiteleken keresztül finanszírozott házkorszerűsítési beruházásokat megengedhetik-e egyáltalán maguknak a főváros lakói, vagy egyszerűen eladósodnak a házak, ezzel együtt pedig a lakók. Ha egy lakóközösség egyes tagjai ki is tudnának fizetni egy energetikai korszerűsítést, mindig vannak olyanok, akik még a közös költséget sem fizetik, abba pedig végképp nem mennek bele, hogy egy nagyszabású programba anyagilag beszálljanak, vagy azért, mert nem engedhetik meg maguknak, vagy azért, mert egyszerűen nem akarnak foglalkozni ilyen kérdésekkel. Vannak persze ellenpéldák is, ahol ugyanis olyan a lakóközösség, ott már megvalósultak hasonló programok, vagy éppen folyamatban vannak. Egyes bérházak például pénzzé tették a tetőteret, és a befolyt összeget fordították korszerűsítésre. A probléma tehát összetett, viszont erősen kétséges, hogy egy félmilliárdból működtetett iroda banki konstrukciókon keresztül képes lenne megoldást találni azokra. Persze, legyen így. Csak miért rögtön a kölcsön jut eszébe egy balliberális vezetésnek?
Vezetőkép: MTI/Mónus Márton
Facebook
Twitter
YouTube
RSS