Pesti Srácok

Fenyő-gyilkosság: Tasnádit megdöbbentette Gyárfás meggyanúsítása

Fenyő-gyilkosság: Tasnádit megdöbbentette Gyárfás meggyanúsítása

Atombiztos bizonyítéka lehet a rendőrségnek Gyárfás Tamás ellen, ha elszánták magukat a meggyanúsítására – mondta a PestiSrácok.hu-nak Tasnádi Péter, akit korábban hosszú ideig ugyancsak a Fenyő-gyilkosság megbízójának tartott a vizsgálatot végző nyomozók egy része. Gyárfás egykori harcostársai a jelek szerint nem vállalnak szolidaritást az egykori médiaguruval, Juszt László és Havas Henrik elutasította megkeresésünket.

Meg vagyok döbbenve – mondta lapunknak Tasnádi Péter, aki néhány perccel hívásunk előtt tudta meg, hogy Gyárfás Tamást előállította, és meggyanúsította Fenyő János meggyilkolásának ügyében. Az éjszakai élet egykori meghatározó figurája a PestiSrácok.hu kérdésére úgy vélekedett, hogy „az NNI bizonyára atombiztos bizonyítékkal rendelkezik”, ha több mint húsz évvel a merénylet után bevitték Gyárfást. Tasnádi szerint ha Portik Tamásnak van bizonyítéka Gyárfás érintettségére, és vádalkuval próbálna kedvezőbb helyzetbe kerülni a vizsgálatban, annak nem sok értelme lenne, mert Portikot már így is túl sok régi leszámolással hozták összefüggésbe, és egyébként sem hisznek neki a hatóságok.

Gyárfás tanúvallomása is szerepel a Fenyő-ügy nyomozati iratai között.

Tasnádi Péter nem számít arra, hogy a Fenyő-ügyben újra meghallgatják, holott hosszú ideig őt tartották a felbujtónak, bár erre semmilyen bizonyítékot nem találtak a nyomozók.Tasnádi lapunknak is megerősítette azt a korábbi tanúvallomását, amely szerint Gyárfás Tamás őt bérelte fel, hogy szervezze meg Fenyő megölését, ezért a több millió forintos vérdíj felét előre átvette Gyárfástól, holott tudta, hogy semmit nem fog tenni a gyilkosság érdekében. Tasnádi Péter – állítása szerint – Las Vegasban értesült a merényletről, majd amikor hazajött, elkérte Gyárfástól a második részletet, és meg is kapta azt, Tasnádi azt mondta, nem tudja, hogy végül ki szervezte meg a támadást, ő bepróbálkozott a pénzzel Gyárfásnál, és bejött neki a blöff. Tasnádi lapunknak azt mondta, hogy nem ismerte a Fenyő-gyilkosság jogerősen életfogytiglanra ítélt elkövetőjét, Jozef Rohácot, és Portikkal sem volt semmilyen kapcsolata. A PestiSrácok.hu kereste a Gyárfáshoz egykor közel álló Juszt Lászlót is, aki munkatársunk bemutatkozásakor kinyomta a telefont. Hasonlóan reagált megkeresésünkre a Gyárfás Tamással régebben közeli kapcsolatban állt Havas Henrik is.

PestiSracok facebook image
Gyárfásban még a gondolata sem merült fel Fenyő megölésének...

Portálunk elérte a Fenyő-ügy nagy megszállottját, Kovács Lajos nyugalmazott ezredest is, aki a "döglött ügyek" osztályát vezette hosszú évekig. Kovács a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, korábban is voltak információk Gyárfás ellen, ám ezek akkor nem voltak elegendőek a gyanúsításhoz. Az ezredes hozzátette: erről egy magas beosztású ügyésszel is egyeztetett a 2000-es évek elején, aki azt állította, hogy amíg nincs meg a tettes, kevés az esély arra, hogy a felbujtót elítéljék.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.