A nyelvészeti szakvélemény ismertetésével folytatódott Gyárfás Tamás pere kedden a Fővárosi Törvényszéken. A szakértők szerint sem a Portik–Gyárfás beszélgetésről készült felvétel nem manipulált, sem Portik nem manipulálta Gyárfást. A szakvéleményben megjegyezték: Gyárfás nem minden esetben utasítja vissza Portik állításait, így azt sem, hogy a Prisztás-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás megrendelése miatt már jogerős fegyházbüntetését töltő bűnöző szívességet tett Gyárfásnak. A védelem szerint ugyanakkor a szakvélemény elfogult, Portik Tamás pedig egyenesen azt mondta, hogy a szakértők a vádat képviselik.
PÁMER DÁVID – BOKOR GÁBOR – PestiSrácok.hu
A nyelvészeti szakvélemény ismertetésével folytatódott a Fenyő János meggyilkolása miatt felbujtással vádolt Gyárfás Tamás pere kedden a Fővárosi Törvényszéken. A több mint százoldalas szakértői vélemény szerint összefüggő az a hangfelvétel, ami a vád legfontosabb bizonyítéka, és amit a szintén felbujtással vádolt Portik Tamás rögzített az úszószövetség volt elnökével folytatott beszélgetéseiről a 2000-es évek közepén. A szakértők azt is leírták, hogy Gyárfás és Portik beszélgetése „sikeres”, azaz a két vádlott érti egymást. Hozzátették azt is, hogy a szövegrészekből kölcsönös függőséget feltételeznek, illetve, hogy van olyan rész, ahol Gyárfás nem utasítja vissza Portik állítását,
„és így azt sem, hogy függőségi viszonyba került vele annak következtében, hogy Portik Tamás szívességet tett neki”.
A szakemberek (Ránki Sára és Kálmán László) megállapították azt is, hogy Gyárfásék beszélgetésében nincs manipuláció, Portik nem manipulálta Gyárfás Tamást. A szakértők kitértek arra is, hogy Portik bizonyos kijelentései valós eseményre utalhatnak. A Nap TV volt tulajdonosa ugyanakkor következetesen azt állítja, hogy a leiratból is egyértelműen kiderül: Portik ki akarta vele mondatni, hogy ő adott utasítást a gyilkosságra, ám ez egyetlenegyszer sem sikerült, ráadásul hiába próbálkozott nála Portik, hogy hozza össze őt politikusokkal és tekintélyes emberekkel, kéréseit mindig visszautasította.
Zamecsnik Péter, Gyárfás Tamás védője szerint a szakvélemény elfogult, valamint nehezményezte, hogy észrevételeire csupán hétfőn érkezett szakértői válasz, így arra már nem tudott reagálni. Portik Tamás pedig egyenesen azt állította, hogy a szakértők hazudtak a szakvéleményben és valójában a vádat képviselik (ők ezt visszautasították).
Gyárfást vádolják a Fenyő-gyilkosság megrendelésével
Gyárfás Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség 2019 nyarán emelt vádat felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fenyő-ügyben. A vádirat szerint Gyárfás az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János. Az úszószövetség volt elnöke és a Vico nagyhatalmú ura között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki. Gyárfás 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti Fenyőt. Emiatt 1997 szeptemberében megbízta Tasnádi Pétert, hogy szervezze meg a gyilkosságot, aki azt tizenkétmillió forintért vállalta, azonban, miután átvett hatmillió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Ezért Gyárfás megbízta az éjszakai életben már akkor is jól ismert Portik Tamást is, hogy ölesse meg Fenyő Jánost. A vád szerint Portik a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Jozef Roháčot a médiamogul megölésére. Roháč 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcán a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó Fenyőhöz lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte a médiacézárt.
Fotó: PS-montázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS