Pesti Srácok

Fidesz: Gyurcsányék beszélnek az egészségügyi dolgozókról?

Fidesz: Gyurcsányék beszélnek az egészségügyi dolgozókról?

A Fidesz szerint a "baloldal álhíreivel" ellentétben a magyar egészségügyi dolgozók döntő többsége elfogadta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, eközben pedig minden idők legnagyobb orvosi és ápolói béremelése zajlik.

A nagyobbik kormánypárt keddi közleményében az ellenzéki pártok közös nyilatkozatára reagált, amelyben a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd kiállt az egészségügyi dolgozók mellett és azt követelte a kormánytól, hogy állítsa helyre az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát, vagy legalább halassza el az új szerződések aláírásának határidejét a koronavírus-járvány megszűnése utáni időpontra.

– reagált a Fidesz közleményében, amelyben álságosnak nevezi, amit a "baloldal művel". A kormánypárt hangsúlyozza: az a Gyurcsány és az a baloldal beszél az egészségügyi dolgozókról, amely kormányzása alatt sorra zárta be a kórházakat, több ezer orvost és ápolót tett utcára és üldözött el az országból.

PestiSracok facebook image

– tették hozzá. A Fidesz szerint a baloldal tudatosan leépítette az állami egészségügyi ellátást, mert be akarta vezetni a fizetős egészségügyet, és üzletelni akart a betegeken. A közleményben rögzítik: a "baloldal álhíreivel" ellentétben a magyar egészségügyi dolgozók döntő többsége elfogadta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, több, mint 95 százalékuk aláírta a szerződést. Ezzel párhuzamosan minden idők legnagyobb orvosi és ápolói béremelése zajlik.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.