
Szépen lassan a hazai balliberális oldal is eltanulja a Nyugaton már elterjedt „influenszer-politizálást”. A legújabb celeb, aki rendszeresen comingoutol „haladó” nézeteiről, az Fluor Tomi, akitől megtudhattuk: „lesz*rja” a politikát, mert a lényeg úgyis az, hogy Orbán gonosz és kinyírta az Indexet.
Napjában háromszor sírt a haladó gondolkodás hírmondója, korunk Ady Endrébe oltott Shakespeare-je, Fluor Tomi, akinek mélyenszántó filozófiai fejtegetéseivel eddig elsősorban a rádiókban kínozhattuk magunkat. Megunva az önkifejezés eme igencsak elvont formáját, az Index-ügy kapcsán – a modern, mindenhez is értő celeb archetípusaként – szakértette meg a magyar aktuálpolitikát, most azonban ennél is nagyobb feladatra vállalkozott. A „G*cigránát”, valamint a „P*csakészen” című örökzöld klasszikusok szülőatyja ugyanis a Recorder blognak nyilatkozva most saját „szakértését” elemezte ki. Ebből megtudhattuk, hogy „lesz*rja”, melyik párt van hatalmon, őt egyszerűen (független, s haladó művészként) morálisan zavarják „dolgok”.
Zavar, ha valakik mindenre ráteszik a kezüket. Zavar, ha a rosszindulatot erősítik az emberekben, mert az méreg, és visszaüt (…) amikor az Index-ügy zajlott, én napközben háromszor sírtam el magam. Ez volt az a pont, ahol már én nem tudtam volna magammal elszámolni, hogyha nem reagálok semmit
– magyarázta meg nekünk, hogy miért alacsonyodott le celeb létére az aktuálpolitika posványába. A jóemberkedés közben természetes az önsajnáltatás sem maradt el. Mint fogalmazott:
Arra gondolok, hogy Tomi, akarsz most két hétig kamu profilokról ostoba kommenteket? Jó érzés kiírni valamit, de az utána következő pár hét nagyon hosszú.
Forrás: Recorder blog; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Lajtai János György
2020-09-13 at 07:16
Az idiőták a baloldal istenitésével nyalnak …
lacika
2020-09-12 at 15:52
“Lárifári”: stimmt.
"Lárifári"
2020-09-12 at 12:32
Egyszerű ügy: idegbeteg. Aki meg médianyilvánosságot ad egy összeroppant idegbetegnek, az hülye (recorder blog)!
Logikus
2020-09-12 at 08:36
Tomikám, sírás helyett kezdj el dolgozni végre valahára, olyat, amiből haszna is van az országnak!
kamcsatka
2020-09-12 at 06:55
sírj Tomi sírj
mi röhögünk, ugye nem baj.
Searching For Liberal Bullshit
2020-09-12 at 06:36
Ez a Fluor farok is csak a társadalom selejtje. Értelmes munkát nem végez, hasznot nem hajt, semmihez nem ért. Csak eltartjuk. Ezt vegye tudomásul, és vonuljon qssba.
khm
2020-09-12 at 05:03
Elsírta magát….
És mikor operáltatja át magát nőnek?
Smafu
2020-09-12 at 03:26
Ez ki?
moliere
2020-09-12 at 00:02
Ja, és a fentiek tükrében számomra némileg “érdekes” hogy skót focisták ITT nálunk, Magyarországon támogatnak szegény gyerekeket, nyilván mind tudja, hogy nálunk amúgy ez már inkább csak vidéken, a Kárpátokban probléma, Bukarestben már nem. Már az ország neve is arra ingerli a becsületes skót focistát, hogy tegyen valamit az éhezés ellen.
Közben meg Rushford éles szeme azt is látja, hogy az Egyesült Királyságban is támogathatna nagyon hátrányos (élelmezési szinten!!! hátrányos) helyzetű brit gyerekeket… mondjuk Tokmac, vagy az egész Fradi. A régi brit nagykövetről szóló cikkben találtam, csak fel kell vele venni a kapcsolatot. Hadd kapja az ívet a balf… brit társadalom krémje (úgy 40-50 millió művelt demokrata csodalény).
moliere
2020-09-12 at 00:01
Ja, és a fentiek tükrében számomra némileg “érdekes” hogy skót focisták ITT nálunk, Magyarországon támogatnak szegény gyerekeket, nyilván mind tudja, hogy nálunk amúgy ez már inkább csak vidéken, a Kárpátokban probléma, Bukarestben már nem. Már az ország neve is arra ingerli a becsületes skót focistát, hogy tegyen valamit az éhezés ellen.
Közben meg Rushford éles szeme azt is látja, hogy az Egyesült Királyságban is támogathatna nagyon hátrányos (élelmezési szinten!!! hátrányos) helyzetű brit gyerekeket… mondjuk Tokmac, vagy az egész Fradi. A régi brit nagykövetről szóló cikkben találtam, csak fel kell vele venni a kapcsolatot. Hadd kapja az ívet a balfasz brit társadalom balfaszságokra mindig hajló rétege (úgy 40-50 millió művelt demokrata csodalény).
moliere
2020-09-11 at 23:49
(Szóval…)
Ha már erről a sztárvilágban menő (nyilván ügynökségek által vitt) álszent jóvilágról kiírtam a véleményem, hadd írjam le egy a héten észrevett kis gazságot, amit TERMÉSZETESEN az index hasábjain kaptam el. Mindkettőt.
Először is, megírták a derék bérfirkászok, hogy Tokmac, a Fradi norvég/kenyai vagy milyen focistája, és mint ilyen, talán a leginkább valamirevaló játékos, kapott egy díjat az egyfejűtől (IX. polgármester), de ő visszautasította, mert hogy nem politizál (vagy valami ilyesmi). A zsindex megpróbálta nevetségessé tenni, egyrészt azzal, hogy ez milyen megmosolyogni valóan kesernyés és szánalmas, mert hogy “ez csak egy kis helyi díj”, és párhuzamosan pedig azt írták, hogy “Tokmac nem is tudott a díjról, úgy utasította vissza”, ezzel azt sugallva, hogy őt a gonosz fideszes Kubatov nyilván valamiféle analfabéta állatként tartja és helyette dönt, mint valami rabszolga helyett a gazdája, és hogy a Fradi mennyire “át van politizálva”, és hogy milyen fanatikus, és még folytathatnám. Ismerjük, legyen ennyi ebből most.
Másik sztori, egy index blogon (brit témák) jelent meg, hogy a Manchester United 22 éves (kinézetre kábé egy egybites, ujjait összeszámolni nem tudó) néger csatára, Marcus Rashford (a látszat ellenére) mekkora EMBER, micsoda TALPRAESETT SLÁGFERTIG intellektus, aki a gonoszkonzervatív brit miniszter(asszony?)t hogy helyre tette a twitteren (vagy valami hasonló szaron). Mert ugyanis Marcus RAshford, aki nyilván egyrészt rengeteg idővel rendelkezik edzés után, másrészt nem kell, hogy hisztérikusan vigyázzon magára amiatt, hogy kétnaponta tesztelik koronára, úgyhogy kimozdul, és éhező brit gyerekeken segít, akik szülei, anyja, családja olyan helyzetbe került, akármi miatt (talán ott drágább a bika…). Ide bevágták minden átmenet nélkül, hogy a brit miniszterasszony azt nyilatkozta, hogy a gyerekek élelemmel való ellátása a szülő dolga. (Amit megpróbáltak éreztetni, hogy ez egy afféle kemény konzervatív nyilatkozat, ami nagyon népszerű lehet a Home Counties gazdag öreg és elbűvölő London-környéki vidékén, de minden “jóérzésű” és nem “boomer” szemétláda típusú menő, jófej, vagy hasonló szinonímák által leírható érzékeny ember “gyomra összeszorul”). Ahogy valószínűleg Rashfordé is, aki viszont csak a focitudását nem meghaladó színvonalú, de amúgy egyetemi szintű riposztot akasztott örök szégyentáblaként a miniszter nyakába: “Beszéljen ilyen szülőkkel, mielőtt twittel, mert én még egyetlennel sem találkoztam, aki ne tett volna meg bármit a gyereke élelmezéséért (fűzöm én hozzá, hogy úgy értheti, hogy amikor már lejött az aktuális adagról…), és hogy ilyen hozzászólások azok, amelyek miatt szégyenükben nem mernek az anyák segítséget kérni tőlünk, pedig kéne.” Remek! Szóval jól odavágott Rushford.
Természetesen ő maga, szó sem lehet róla, hogy a MU píáros csapata, ilyenről szó sem lehet, ilyen aljasságot csak a Fradinál lehet elképzelni. Szóval ennyi.
El kell ismerni, hogy az index volt annyira “korrekt”, illetve a blogger volt annyira korrekt, hogy a végére odatette, hogy sokan megvédték a minisztert, hogy környezetből kiragadott mondatát használta fel “Rushford” a kemény politikai odacsapásra, miszerint a tévés azt kérdezte a minisztertől, hogy kinek a feladata elsősorban a gyerekek élelmezéséről gondoskodni. Erre pedig annyit felelt a miniszter(asszony?), hogy Nos elsősorban a szülőké. Ennyi elég is volt Rushfordnak, már ha tud róla.
Ahogy Kurt Vonnegut fogalmazott gyakran, “így megy ez”.
moliere
2020-09-11 at 23:33
A Mészáros Lőrinc támogatná egy nagy koncertjét és lemezét, akkora kuss lenne, hogy úgy kéne neki angolul megnéznie a szótárban, hogy mit jelent az “elv” szó.
De a példamondatot (“nekem elveim vannak”) már nem értené. És ezzel nagyon sokan így lennének.
Utánanéztem ennek a celebritás-politikának. Nagyon durva. Amerikában az egy kezemen meg tudom számolni, hogy Hollywoodban hányan merik kimondani, hogy republikánusok ÉS nekik szimpatikus Trump. De komolyan, az ötöt nem haladja meg a szám, mert ennyit ismerünk világszerte. Van még kábé négy-öt %, aki elismeri, hogy republikánus, de Trumpot “bírálja, vagy bírálta”. Ezek vagy öregek, mint Clint Eastwood, James Woods, vagy John Voight, illetve már nem fiatalok és nem túl jelentősek, mint Kirsty Alley. A fiatalabbak, akik ilyen identitásúak, vagy ilyenek voltak, amíg “meg nem nevelték őket” (Mel Gibson, Russell Crowe, Mark Wahlberg), szinte elmaradhatatlan kiegészítője a wikipedia oldalukon, hogy “controversies” vagy “legal issues”, vagy bármilyen rendőrségi, megosztó, vagy egészségügyi “csomag” (azaz függőség, megcsalás, verekedés, egy rosszul sikerült nyilatkozat stb.)
Elég nagy százalékban van az, hogy egy ismert sztár mögé áll valamilyen alapítványnak, foglalkozzon az klímával, bálnákkal, rákgyógyítással, meg ilyenekkel, szóval apolitikus, és csak így áttételesen dob a nagy civilkalapba, vagy tolja a gyógyszergyárak vagy techcégek szekerét, mert nem akar politizálni. Lehetnek közöttük bölcsebb emberek (vagy nagyon bölcs ügynökségek a hátuk mögött), és így kerülik el, hogy belekeverje őket a demokrata-média-gyógyszeripari-techcéges-bankár lobbi, vagy inkább maffia a szaros ügyeibe. Ilyennek lehet tekinteni pl. Leonardo Di Capriót, és nagyon sok más ismert, de viszonylag apolitikus színészóriást. Nagyon valószínű, hogy mindnek el kell játszania valami gigafilm főszerepét, amely film talán választhatóan négy politikai üzenet közül valamelyiket nyíltan túltolja (gender/büzi téma; négerelnyomás/antirasszizmus téma; gonosz republikánus környezetromboló belügyi téma; külügyi hisztériakeltés, döntően oroszellenes éllel). A közelmúltban éppen Jennifer Lawrence idétlenül elmebeteg – nálunk forgatott – oroszellenes propagandafilmjével “váltotta ki magát” talán pár évre…
De meg kell mondani, hogy simán 50% felett van azok aránya, ahol aktívan politizálnak, elmebeteg Trump-ellenes, sőt nyíltan szocialista véleményeket felvállalva. Ki merem jelenteni, hogy annak ellenére, hogy Amerika nincs olyan szimpatikus a számomra, mint akár lakóhely, akár hatalom, mint Európa (hiszen ide valósi vagyok), de Amerika még nem esett el (úgy, mint ahogy Ny.-Európa már arccal a porban van). Ott még megy a “háború” a lelkekért, és persze a testekért is. (Borítékolom, hogy Trump veresége esetén már a jövő év elejétől indul a fehér vidék lefegyverzése, nagyon nehezen, de lekorlátozzák az első alkotmánykiegészítést…)
Számomra üdítő színfolt a kvázi-demokraták között Jake Gyllenhall keserű véleménye (beteg az a világ, ahol a színészek politizálnak, a politikusok pedig színészkednek).
A legalja? Nagyon sok hatökör hadibarom f.sz van a Sunset Boulevard környéki luxusvillákban, sok szocialista szócső… Közismert Oliver Stone, aki tkp. már inkább valami sztálinista, castrószopó elmebeteg, de afféle amerikai TGM-ként vannak néha hasznos elszólásai… De a színészek között is vannak nagyon súlyos esetek. Szerintem ha az európai szociális rendszert akarják, és valamiféle bevándorló paradicsomot, szociális hálóval, akkor valósítsák meg a pénzükből! Az úgy nem túl szociális és szocialista, ha a techmilliárdosokkal és egyéb zsidó “philantrope” milliárdosokkal együtt a gigasztárok saját maguk akarják eldönteni, hogy a milliós adományaikra hol van szükség, melyik célt támogatják nagy csinnadrattával, amit akár rekklámköltségként még a csekély adójukból is leírhatnának egy őszinte világban, hiszen majdnem többet hoz, mint amit visz egy ilyen adomány a világ jóinidulatától függő karrier esetén….
Miért nem fizetnek 50-70 %-os vagyonadókat, vagy luxusadókat, ingatlanadókat, mint európai társaik (akik persze az első amerikai ajánlat esetén már húznak is Malibura a többi csődör és kanca közé), vagy ha itt lesznek túl nagy sztárok, akkor Monte-Carlo 1%-os nagyon felelősségteljes világába).
Tessék a társadalmat felügyelő legfőbb demokratikusan választott szervezetnek átadni a pénzeszközt, aki majd demokratikusan elkölti valami hasznosra, például éhező gyerekekre, meg jobb utakra.
Számomra undorkeltő ez a fajta kétszínűség, álszentség egy olyan világban, ahol az adóelkerülés köztudottan nem balkáni szintű dicsőség. Bill Gates is maga dönti el, hogy mi a fontos. Döntse el a nép! Ha már ennyire szocialista.
Hipokriták. A sztárok is a medence partjáról és a kaviáros kanállal a szájukban, fehér orrcimpákkal és giga pupillákkal ordítoznak Trump elnyomásáról és arról, hogy segíteni kellene a szegényeken. És adományoznak valami himihumi családon belüli erőszak áldozatául esett néger transznemű gyerekek autizmusát gondozó zsidó professzornő magánklinikájának, és felírják a kezükre, hogy FREE SFZE!
(ha már itt tartok, eszembe jutott erről még valami…)
moliere
2020-09-11 at 23:06
Büzett.
Patriot
2020-09-11 at 22:40
A fluor az gáz.
Naprózsa
2020-09-11 at 22:15
Szegény, celeb, hogy mennyi liter könnyet kellett már eddig is napi háromszori sírással elpotyogtatnia, mivel szegény agyoncsapott Index milyen sokáig haldoklik. Most éppen 32 perce tettek rá új hírt szegény végelgyengült portálra. Azért ez igazán kegyetlenség, liberálisok, hogy nem hagyjátok szegényt békében meghalni. Pedig úgy megszabadítanánk szegény haldoklót a kínjaitól és vinnénk már harmatos liliomot a sírjára, de nem, csak haldoklik, haldoklik már hetek óta…
Foton
2020-09-11 at 22:13
Kemény ellenfél a Fidesznek ez a senki.A Fidesznek minden nehéz. Csak Csurkától lopni-az szokott összejönni nekik.