Pesti Srácok

Fordítva álcázzák magukat a terroristák: álszakáll-ragasztás helyett az igazitól szabadulnak meg

Fordítva álcázzák magukat a terroristák: álszakáll-ragasztás helyett az igazitól szabadulnak meg

A líbiai Szirt városában kétségbeesetten borotválják le vallási meggyőződésből éveken át növesztett szakállukat és hajukat az Iszlám Állam (ISIS) harcosai, így próbálnak a civil lakosok közt elvegyülve menekülni a líbiai hadsereg által körbezárt kikötővárosból. - írja a Blikk.hu.

A terroristák körül ugyanis szorul a hurok, a 18 hónapja az ISIS kezére került nagyvárost már közvetlen közelről eltökélten ostromolják a líbiai kormányerők. A lakosság ezrével menekül, hozzájuk csatlakoznak az iszlamista harcosok. A brit Mail on Sunday értesülései szerint több száz terrorista hagyta el a várost a menekülő lakosokkal együtt. Erre bizonyíték egy terroristabázis, amelyet brit katonai támogatással a napokban foglaltak vissza a líbiai hadsereg egységei. Az egykori iskolában száznál is több harcos rejtőzködött korábban. Most viszont már üresek, több mosdóban azonban rengeteg levágott szőrt találtak, vélhetően futtában borotválkoztak a terroristák. Ezek után civil ruhába bújtak, és így már különösebb feltűnés nélkül vegyülhettek el a menekültekkel teli csónakokban.

"Biztosítanunk kell a kikötőt, hogy megakadályozzuk a tenger irányába való szökéseket" – mondta Mohamed el-Gasri, a líbiai erők ezredese - "Nem lesz könnyű, de bízunk benne, hogy a város napokon belül már a mi kezünkben lesz."

PestiSracok facebook image

Forrás: blikk.hu/dailymail.co.hu, Fotó: dailymail.co.uk

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.