Nagyot gurított ma a szombati Nagy Országos Demonstráció Sorozatra (szül.: Általános Sztrájk) készülődő ellenzék örök kísérőbolygójaként funkcionáló, ránézésre mentális és egzisztenciális kihívások sokaságával küszködő burleszk-válogatott. A Magyar Sárgamellény Mozgalom (szül.: Ligetvédők) délelőtt a metró közlekedését bénította meg úgy, hogy abból csak az érintettek (a BKK és az utazók) nem vettek észre semmit, hogy aztán délután a West End bevásárlóközpont parkolójának lezárásával üssenek lyukat a költségvetésbe. Kettőből nulla, de legalább már az ötlet is hülyeség volt.
Metrósztrájk, amit az utazók nem vettek észre
A délelőtti, brutális erejű metróbénító sztrájkjukra túl sok szót nem érdemes vesztegetni, az esemény Facebook-oldalán is csak olyan beszámolók jelentek meg a résztvevők klaviatúráiból, mint például hogy „A metróbénító” egy kedves, rózsaszín sapkás néni társaságában elutazott az Örsre, aztán vissza, miközben „B metróbénító” azzal borzolta az idegeket, hogy társával két helyen is a kukába dobták az ingyenes Lokál magazint. Ezzel valószínűleg akkora sebet ejtettek a médiaholdingon, hogy azt azóta is Grácban ápolják. Vagy valami ilyesmi, pontosan nem tudjuk idézni, mert miután feltettük kérdéseinket, gyorsan kitiltottak az oldalukról. Azért ilyenkor örülünk, hogy nem vagyunk a holding része, jobb a biztonság.
No gallery template found!Útsztrájk, amit meg az autósok nem vettek észre
Mindez nem rettentett el bennünket attól, hogy a délutáni rendezvényükre, a West End megbénítására személyesen is kilátogassunk. A haditervet követhetetlenül csavaros észjárással ötölték ki. Mivel – szerintük – a magyar állam bevételeinek egy jelentős része a West End bevásárlóközpontból származik, ezért ha a parkolóba igyekvő autósokat elrettentik egy blokáddal, akkor a magyar állam számlaegyenlege mínuszos lesz, aminek következtében Orbán megbukik és menekülhet a stadionjait hátrahagyva. Mindehhez a művelethez pedig mintegy 7 főt trombitáltak össze az elsöprő erejű ellenállási mozgalmak milliós tömegeiből. Valami ők is érezhettek abból, hogy ez nem teljesen az a létszám, amikor jól hangzik a „mi vagyunk a többség”, így maradtak a jól bevált rabszolgatörvényezésnél és rendkívül ötletes, továbbá mindenképpen hatásos O1G-nél.
Az útlezárás technikai kivitelezése a tőlük jól megszokott bravúrok sorozatával történt. Egy körbekerített, lezárt, a forgalomból eleve kivont útfelújítási terület utáni 10 métert zárták le két személygépkocsi bevetésével, jóval a parkoló kijárata előtt, ennek köszönhetően csak azt a két célcsoportot nem zavarták, akiket célba vettek. Se a Váci úton közlekedőket, se a bevásárolni igyekvőket. Mindez persze nem rettentette el hőseinket (mind a hetet), hogy még bő egy óráig céltalanul kóricáljanak az általuk megszerzett és társadalmasított pár négyzetméteren, és néha válaszolgassanak az őket álmélkodva kérdező újságíróknak.
Végül nem az ápolók léptek közbe, hanem az unalom vetett véget az elsöprő erejű demonstrációnak. Miután pont semmit nem sikerült megvalósítani az előzetesen felvázolt csapásokból, a tervezett 9 órás befejezés helyett 5 után nem sokkal elkezdtek elszivárogni a forradalmárok, hogy fél 6-ra már minden a békés, hétköznapi mederben folytatódjon tovább.
A videót készítette Tihanyi Rita és Dezse Balázs
Kiemelt fotó: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS