Pesti Srácok

A Sukoró-ügynek még nincs vége

Felülvizsgálati indítványt nyújtott be a Fejér Megyei Főügyészség a Joav Blum ellen már lezárult büntetőügyben a Székesfehérvári Járásbírósághoz – írja a Magyar Hírlap. A főügyész szerint a bíróság a jogszabályok téves értelmezése miatt mentette fel a férfit. Juhász András közleményében azt írja, hogy a főügyészség álláspontja szerint a büntetőtörvény téves értelmezése alapján hozott az elsőfokú bíróság az ügyben felmentő ítéletet, és ugyancsak tévedett a másodfokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék, amikor 2012 szeptemberében helybenhagyta a felmentő ítéletet. Először jogerősen tavaly szeptemberben mentette fel Joav Blum izraeli-magyar üzletembert a közokirat-hamisítás vádja alól a Székesfehérvári Törvényszék. A Sukoróra tervezett King's City-projekttel kapcsolatos telekcsere ügyében ismertté vált Joav Blumot azzal vádolták, hogy közokirat-hamisítást követett el, amikor 2008-ban csak névlegesen létesített lakóhelyet Sukorón, azaz az általa előbb bérelt, majd megvásárolt ingatlant nem akarta életvitelszerűen használni, és nem is élt ott. A törvényszék másodfokon elutasította mind az ügyészség, mind a védőügyvéd fellebbezését. Megállapította, hogy a Székesfehérvári Városi Bíróság elsőfokú ítélete "maradéktalanul megalapozott" volt: a bűncselekmény megvalósult ugyan, de a vádlott abban a téves feltevésben volt, hogy akkor is bejelentkezhet állandó lakosként az adott lakcímre, ha életvitelszerűen nem tartózkodik ott. A teljes cikk a

Magyar Hírlap online

-on olvasható. (Fotó: szolnokinaplo.hu)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.