Pesti Srácok

Megfigyelnék a titkosszolgákat is

Megfigyelnék a titkosszolgákat is

A nemzetbiztonsági törvény tervezett módosítása szerint bármely ok, vagy gyanú nélkül nemzetbiztonsági vizsgálat alá vonhatók lennének a rendőrök, katonák, az igazságügyben dolgozók, és a titkosszolgák - írja cikkében a Hvg.hu. A lap szerint a fideszes Kocsis Máté, és Csampa Zsolt által jegyzett – jelenleg a parlament napirendjén részletes vitára váró – tervezet többek között lehetővé tenné évente kétszer harmincnapos időtartamra az érintett szervezetek, valamint az igazságügy mentelmi joggal nem rendelkező tagjainak megfigyelését, még akkor is, ha konkrét gyanú nincs ellenük. A fokozottabb ellenőrzés igénye a rendőrségi korrupciós botrány fő gyanúsítottja, Vizoviczki László lebukása után vetődött fel, amikor kiderült, Vizivoczki rendszeresen „foglalkoztatott” rendőröket szórakozóhelyein biztonsági őrként, és a gyanú szerint egyes vezető beosztású rendőröknek évek alatt komoly összegeket juttatott, hogy az érdekeltségébe tartozó diszkóit ne ellenőrizzék. Szabó Máté azt írta állásfoglalásában: aggályos, hogy a javaslat nem követeli meg, hogy bármilyen ok vagy gyanú kelljen az ellenőrzés megismétlésére; a puszta tény, hogy az érintettel szemben már folyt nemzetbiztonsági ellenőrzés, elegendő a titkosszolgálati eszközök viszonylag hosszú távú alkalmazására. Az ellenőrzés nem csupán az érintettre, hanem családtagjaira is kihathat, így a javaslat Szabó Máté szerint sérti a magánszférához való jogot. A legfőbb ügyész helyettese, Varga Zs. András szerint a tervezet szövege homályos fogalmakkal operál, mint például „munkavégzésen kívül tanúsított magatartás”, „magánéleti kapcsolatai” vagy „anyagi jövedelmi viszonyai”. Ezzel az ügyész szerint teljesen szubjektív alapon lehetne bárki ellen nemzetbiztonsági vizsgálatot elrendelni, ráadásul a vizsgálat eredménye „teljesen jogkövető magatartás esetén is” lehetne úgy értékelhető, ami azonnali hivatalvesztést eredményezne.

A teljes cikket itt olvashatja

PestiSracok facebook image

Fotó: 168óra.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.