Pesti Srácok

Majdnem megvolt a bizonyíték

Majdnem megvolt a bizonyíték

Újabb neveket adott át a sajtónak a magát az őszödi beszéd kiszivárgásának "koronatanújának" tartó Szabó Bálint. Szabó a sajtótájékoztatón azt mondta, nem hagyja, hogy egy halott kutyával és egy tulajdoni lappal aláássák a szavahihetőségét a megélhetési politikusok - írta az Index.

A Heti Válasznak adott interjúja után a Demokratikus Koalícióból is távozni kényszerült férfi azt állította, hogy jóbarátja, a néhai Eduardo Rózsa-Flores a fideszes Bíró Márkhoz juttatta el az őszödi felvételt, amit a titokzatos Imrétől, Ferenctől és Katalintól kapott. Azt is hozzátette: erről Kepes András is tudott.

A sajtótájékoztató elején Szabó átadott egy petíciót a Belügyminisztérium meglehetősen zavarban lévő sajtófőnökének. A petícióban Szabó nem kevesebbet kért, mint, hogy a titkosszolgálatok fedjenek fel minden információt Rózsa-Flores életéről és haláláról, és ehhez kapcsolódóan az őszödi beszéd kiszivárgásáról is.

PestiSracok facebook image

Az exfideszes, exMSZP-s Szabó ezúttal nem szerette volna elkövetni azt a hibát, mint az egész botrányt kirobbantó interjújában, mégpedig, hogy bármiféle kézzel fogható bizonyíték nélkül állít dolgokat, ezért a sajtótájékoztató egy pontján drámai feszültséget keltve a zakója zsebébe nyúlt, és előhúzott egy CD-t, ami "mindent bizonyít".

Bár CD-n nem szerepelt Rózsa-Flores kézírásával, hogy "Best of Imre, Ferenc és Katalin", a jelenlévő újságírókon mégis úrrá lett az izgalom, hogy most akkor ez itt, teljesen váratlanul egy történelmi pillanattá fog alakulni, és megtudjuk, az Igazságot. Szabó azonban biztosított mindenkit, hogy őt a hatályos jogszabályok nem jogosítják fel arra, hogy lejátssza a hangfelvételt, ami csak akkor fog kiszivárogni, ha a titkosszolgálat közzé teszi a saját a verzióját.

A teljes cikket az Indexen olvashatják.

Fotó: az Index nyomán MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.