Pesti Srácok

Talán elkerülhető tízezrek evakuálása Budapestről

Talán elkerülhető tízezrek evakuálása Budapestről

Tarlós István főpolgármester szerint a Római-parti védmű magasításával minden valószínűség szerint elkerülhető a csillaghegyi terület evakuálása a Duna áradása miatt. A főpolgármester csütörtöki, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a Fővárosi Csatornázási Művek már bezárt 33 kaput, és 30 ezer homokzsákot elhelyeztek, az éjszaka pedig további 30 ezret megtöltöttek. Hangsúlyozta: a terület az ország egyik legkritikusabb helyszíne evakuálás szempontjából, a katasztrófavédelemmel felkészültek arra, hogy szükség esetén akár 55 ezer embernek is el kell hagynia az otthonát. Erre csak akkor kerül sor, ha a vízszint 875 centiméter fölé kerül és megsérül a védmű - mondta a főpolgármester. A Római-parton 10 ezer köbméter agyaggal támasztják meg a töltés talpát, mert nagy problémát jelent a buzgárosodás - közölte Tarlós István, hozzátéve: a csatornázási művek ismeri a jelenséget és kezeli a helyzetet. A Margitszigetről a városvezető azt mondta, 500 ezer homokzsákot már beépítettek, 9 méteres vízszintig meg tudják védeni a szigetet. A szakembereknek 5500 folyóméter hosszon kell körbezsákolniuk a szigetet, ennek a fele már elkészült. A csepeli szennyvíztisztítóval kapcsolatban közölte, 9 méter 6 centiméteres vízállásig meg tudják védeni a létesítményt, így az biztonsággal tud működni. Tarlós István a közlekedési változásokról elmondta: a HÉV-et még nem kellett leállítani a Margit híd és a Batthyány tér között, de ez megtörténhet, sűrítették a járatokat az 1-es, a 4-es és 6-os, a 17-es és a 18-as villamos, a 2-es és 3-as metró, valamint a 9-es és a 86-os busz vonalán is. A Batthyány téren a BKV is védekezik mintegy 7 ezer homokzsákkal, mivel itt nagyobb árvíznél bekövetkezhetnek szivárgások, de a metró zavartalanul tud közlekedni, legfeljebb az állomáson a szerelvények nem állnak meg - tette hozzá a főpolgármester.

Szöveg és fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.