Pesti Srácok

Mégsem lakhatnak fedél nélküliek az aluljárókban

Mégsem lakhatnak fedél nélküliek az aluljárókban

A főváros legkésőbb ősszel új rendeletet készít a hajléktalanügy megoldására és kijelölik azokat a közterületeket, ahol senki sem lakhat - közölte Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzettel.

Tarlós István a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, hogy a rendeletben tételesen felsorolják majd, hogy hol nem szabad lakni. "Ha tetszik, ha nem, visszatérünk ahhoz, hogy az aluljáróknak a gyalogos közlekedés az alapvető funkciójuk, nem más. Az alaptörvény szellemében kijelöljük azokat a helyeket, ahova szintén tilos lesz 'odaköltözni'. Például metrómegállókba, a pályaudvarokra és kiemelt köztereinkre" - mondta. "Aki pedig a hajléktalanok közül mégse fogadná el a segítséget nyújtó kezet, el fogjuk távolítani ezekről a területekről. Nem engedjük meg, hogy Augiász istállója legyen a városból!" - fogalmazott Tarlós István.

Kiemelte, hogy több mint hétszázzal növelték a szállásokon a férőhelyek számát, egészségügyi központot hoztak létre a fedél nélküliek számára, és csaknem ötszáz hajléktalant vettek fel valamilyen feladatra a közszolgáltató cégek.

PestiSracok facebook image

Szólt arról is, hogy a Városligetet az elmúlt időszakban szinte megszállták az ideiglenes árusok, számukra a Népligetben próbálnak meg helyet keresni, ahol ellenőrzött körülmények között kínálhatnák portékáikat. Mint mondta, a zsibvásárokat jelenleg csak ideig-óráig, szintén illegális eszközökkel számolhatnák fel, de ezt egy önkormányzat sem teheti meg.

Tarlós István arról is beszélt, hogy egy éven belül a Fővárosi Csatornázási Művek is önkormányzati kézbe kerül. Részletekről nem számolt be, de mint mondta, a privatizációs szerződés még a vízművekénél is súlyosabb, megdöbbentőbb elemeket tartalmaz. Mindezzel párhuzamosan zajlanak a tárgyalások a részben szintén külföldi kézre juttatott Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. visszaszerzéséről - olvasható a Magyar Nemzetben.

A teljes cikket a Magyar Nemzet mai számában olvashatják.

Forrás: MTI

Fotó: hetek.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.