Pesti Srácok

Kétezer áldozatot vert át a külföldi munkát ígérő csaló

Kétezer áldozatot vert át a külföldi munkát ígérő csaló

Csalás miatt jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte pénteken a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki éveken át külföldi munka ígéretével országszerte jelentetett meg újsághirdetéseket és küldött pénzért tájékoztatókat, de több mint 2000 ügyfele közül senki nem kapott állást. Döntésével a Nagykanizsai Városi Bíróság tavalyi ítéletét helybenhagyta a Zalaegerszegi Törvényszék.

Szerencse Zoltán 15 millió forintot meghaladó kárt okozott ígéreteivel ügyfeleinek. A bíróság több mint 800 rendbeli csalásban és 1200-nál is több csalási kísérletben találta bűnösnek a férfit, aki nem jelent meg a pénteki tárgyaláson és az ítélethirdetésen. A bíróság csupán annyiban változtatta meg az elsőfokú döntést, hogy az ügyészség indítványára közvetettnek minősítette a bűncselekményt, amelyet egy kft. nevében, nagyobb részt két alkalmazottja révén követett el. A férfi a cég nevében 2007-től jelentetett meg újsághirdetéseket megyei és városi lapokban, internetes portálokon, ahol külföldi álláslehetőségeket ígért, érdemi ügyintézést azonban nem végzett. Két alkalmazottja a telefonon jelentkezőket tévedésbe ejtette - volt, hogy csokoládégyárban vagy olajfúrótornyon ígértek állást -, mert csak a 15-20 ezer forintért utánvéttel kiküldött, összeollózott tájékoztatóban szerepelt, hogy nem kínálnak munkalehetőséget, csupán továbbküldik az életrajzokat. A megtévesztettek nemegyszer nem létező telefonszámokat vagy régen lejárt külföldi álláspályázatok másolatait kapták meg, álláshoz senki nem jutott. A bíróság utalt arra is: már a Külügyminisztériumnak kellett a sajtó útján felhívást közzétennie, hogy állást ígérő közvetítőknek senki ne fizessen előre. Az ítélet indoklásában elhangzott, hogy Szerencse Zoltán nem először követett el hasonló bűncselekményt, több mint tíz ével ezelőtt ugyanis azonos módszerrel csaknem kétezer embert csapott be, amiért szintén elítélték. A mostani börtönbüntetése mellett csaknem 700 károsultnak vissza kell fizetnie mintegy 12 millió forintot, az államnak csaknem 7 millió forint illetéket, és csaknem 3 millió forint értékű vagyonelkobzással sújtották.

Szöveg: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: Külföldimunka.távmunka.net

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.