Pesti Srácok

Volt tegnap szervezett akció

Volt tegnap szervezett akció

Szervezettnek tűnt Mesterházy Attila számára az, hogy sokan skandálással próbálták beléfojtani a szót az ellenzéki demonstráción. Az MSZP elnöke nem tervez válaszlépést, lezártnak tekinti az ellenzéki tárgyalásokat. Pungor András interjúja a 168 Óra Online-on.

– „Összefogást!” skandáló kórus igyekezett önbe fojtani a szót az ellenzéki tüntetésen. – Igen, és a színpadról szervezettnek tűnt az akció. – Ön szerint kik szervezték? – Maradjunk annyiban, hogy szervezettnek tűnt. – Az első sorokban sok DK-s transzparenst láttam. Mintha a beszéde közben a színpadhoz közel állók lettek volna a leghangosabbak. – Én is csak DK-s zászlókat láttam ott. – Gondolkodnak válaszlépésen? A Népszabadság MSZP-s forrásai szerint a skandálós akció végletesen bezárhatja a kaput a két szervezet, vagyis az MSZP és a DK között, és biztosan nem marad következmények nélkül. – Nekem nem a demokratikus ellenzéki pártok az ellenfeleim. Mi Orbánt akarjuk legyőzni, nem egymást.

– Kivitelezhetőnek, meggondolandónak tartja, hogy újratárgyalják az ellenzéki megállapodást? – Ha a beszédemre sem kíváncsiak, miért akarnak együttműködni velünk? A tárgyalásokat lezártnak tartom. – Hogyan szólítják meg a választók felét kitevő bizonytalanokat? – Szembesítő kampányt indítottunk a Fidesz hazugságairól, ami „Lehull az álarc” címen fut. Emellett a választópolgárok problémáit meghallgató országjárásba kezdünk, ahol ismertetjük a programunkat is. De tárgyalunk a civil szervezetekkel, szakszervezetekkel is. Az MSZP a következő hónapokban az emberekkel akar szövetséget kötni, a szegénység, a munkanélküliség, a gazdasági káosz ellen. Ezért mondtuk azt, hogy munkát, kenyeret akarunk adni a magyaroknak, ez a mi víziónk – A Békemenet „Aki agresszív, fél, mi nem félünk!” jelszóval vonult, Orbán Viktor pedig beszédében azt mondta, hogy „ma ismét közénk lövetnének azok, akik 2006-ban puskákkal vadásztak ránk a pesti utcán". A Fidesz a baloldalra igyekszik sütni az agresszivitás bélyegét. – Eddig megtapasztaltuk, hogy a miniszterelnök politikája nem kiszámítható, most már tudjuk, hogy nem is beszámítható.

PestiSracok facebook image

A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ REAGÁLÁSA

A Demokratikus Koalíció erős párt és egyre erősebb lesz. Ám ha még erősebb lenne, akkor sem tenne olyat, hogy megzavarja egy remélt szövetséges párt vezetőjének beszédét. Több ezer ember kiabálta, hogy "Összefogást!", meglehet, azért, mert úgy gondolják, erre van szükség. Nem kizárt, hogy ez a tömeg - amelynek tagjai MSZP-s zászlók alatt is álltak -, azt szeretnék, ha egymásra találna a demokratikus ellenzék összes pártja. Ha összefognának végre, miközben Orbán Viktor már polgárháborúval riogat. Az összefogást szorgalmazta Gyurcsány Ferenc mellett Kuncze Gábor, Bokros Lajos és Fodor Gábor is. Szavaikat, miszerint közös miniszterelnök-jelöltre, közös listára és közös egyéni jelöltekre van szükség, hatalmas ováció fogadta. A DK ennek szellemében kíván a jövőben is politizálni. A nép véleményére pedig nem érdemes megsértődni: üljünk újra asztalhoz valamennyi szervezettel és találjuk meg közösen az együttműködés ideális formáját. Ezt várja, reméli az Orbán-rezsim menesztése érdekében a demokraták széles tábora. Gréczy Zsolt szóvivő Demokratikus Koalíció

Forrás: 168ora.hu

Fotó: 168ora.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.