Pesti Srácok

MSZP választmányi ülés: Botka az ideiglenes vezető, Tóbiás a frakciót irányítja

MSZP választmányi ülés: Botka az ideiglenes vezető, Tóbiás a frakciót irányítja

Elrendelte az MSZP választmánya a teljes tisztújítást, és július 19-ére összehívta a párt tisztújító kongresszusát - jelentette be Botka László választmányi elnök szombaton. A pártot július közepéig Botka László vezetésével az országos választási bizottság (ovb) irányítja és csak a tisztújítás után lesz vezetője az MSZP parlamenti frakciójának. Általános frakcióvezető-helyettesként pedig Tóbiás József irányítja a képviselők munkáját.

A

választmány elnöke

a testület budapesti zárt ülése közben, az MSZP székháza előtt újságíróknak

elmondta: annak, aki szerepet akar vállalni az MSZP vezetésében, akár helyi, akár országos szinten, programmal kell rendelkeznie

PestiSracok facebook image

arról,

hogyan szervezné újjá a pártot

, és miként kíván hozzájárulni ahhoz, hogy "az Orbán utáni világra" egy modern, versenyképes, győzelemesélyes pártot tudjanak létrehozni.

Botka László

közölte:

a párt választmánya egyhangúlag hozta meg döntését a tisztújításról

. Az

átmeneti időszakra az MSZP-t - az alapszabálynak megfelelően - az ovb vezeti

- közölte, megjegyezve, hogy

a választási bizottságot mint választmányi elnök ő vezeti július 19-éig

. Megjegyezte, hogy a választmány megerősítette a bizottság kilenc tagját is. Ismertette, hogy a választmány elfogadta a kongresszus szervezésének szabályait is, így

június 1-jétől 30-áig a helyi és a megyei szervezetek újulnak meg, és megválasztják az új kongresszusi küldötteket.

Másfél hét múlva indulhat az országos tisztségre pályázók helyi kampánya

, nekik az alapszabálynak megfelelően össze kell gyűjteniük a tagok tíz százalékának írásbeli ajánlását - mondta. Botka László hangsúlyozta,

a tisztségre pályázóknak ismertetniük kell programjukat a tagsággal.

Úgy fogalmazott, a

zt remélik a következő másfél hónaptól, hogy dinamizálni fogja nemcsak a szocialista pártot, hanem az egész baloldali közösséget

, és most már nem arról beszélnek, mi az oka a vereségnek, hanem

megkezdődik az MSZP újjáépítése

. Mint mondta, egy ellenzéki párt számára a választások utáni időszak mindig lehetőség és kötelezettség, hogy újraépítse magát.

Az MSZP-ben az újjáépítés a szombati nappal elkezdődött

- fogalmazott. Kérdésre válaszolva

Botka László azt mondta, Mesterházy Attila lemondott pártelnök az ülésen megköszönte az elmúlt években kapott támogatást, és jelezte, hogy az MSZP sikeréért akar dolgozni

, valamint sok sikert kívánt a következő pártvezetőségnek.

Mesterházy Attila biztosította a pártot, hogy a mindenkori vezetők számíthatnak a munkájára

- mondta, hozzátéve, hogy a választmány vastapssal köszönte meg a munkáját. Kérdésre válaszolva Botka László azt mondta,

a vita konstruktív és a jövőről szól

. Többszöri kérdésre sem válaszolt ugyanakkor arra, vállalná-e az elnökjelöltséget, közölte, hogy további kérdésekre később válaszol majd.

Júliusig Tóbiás irányítja a frakciót

A szombati választmányi ülésen az is kiderült, hogy csak a július 19-ei tisztújítás után lesz vezetője az MSZP parlamenti frakciójának, addig általános frakcióvezető-helyettesként Tóbiás József irányítja a képviselők munkáját.

Tóbiás József szombaton újságíróknak azt mondta: megegyezés van arról, hogy a frakcióvezető személyéről az országos elnökség dönt a megalakulását követően. A választmány július 19-re írta ki a tisztújító kongresszust, ahol az elnök mellett megválasztják az országos elnökség tagjait is. Tóbiás József elmondta, az általános frakcióvezető-helyettes teljes jogkörrel irányítja a parlamenti képviselőcsoport munkáját. Úgy értékelte, hogy fontos dolog dőlt el a választmányi ülésen. Az egyik - folytatta -, hogy az MSZP nem halott, a másik, hogy ha aludt is, felébredt. Véleménye szerint felelős vita volt, nem pozíciókról beszélt a választmány, hanem feladatokról.

Tóbiás József közölte, a választmány amellett tett hitet, hogy egy stabil, önbizalommal rendelkező, de a szuverenitását megőrizni képes párt épüljön fel, ehhez szereplők kellenek. A szereplőknek - miután elindult a jelölési folyamat - a következő napokban lehetőségük van arra, hogy feladatra vállalásokat tegyenek és megmérettessék magukat - fogalmazott, majd úgy folytatta: "így fogja tenni Botka László, így fogja tenni Tóbiás József és így fogja tenni bármely más vezetői tisztségre jelölt személy".Hozzátette: ez egy nehéz időszak lesz az MSZP-nek, de csapatban megmenthető és 2018-ra a jelenlegi rendszer alternatívájaként erős társadalmi beágyazottsággal rendelkező párt lesz.

Hiller megkerülhetetlennek tartja az összefogást

Hiller István

, az Országgyűlés szocialista alelnöke a választmány ülése után újságíróknak kijelentette: az

MSZP elnöki posztjáért nem indul, és azt szeretné, hogy ha olyan politikus vezetné a pártot, aki eddig még nem volt elnök

. Mint mondta, egy programot tett le az asztalra, azt "tisztességgel értékelték és meghallgatták" az ülésen. Azt mondta, hogy a program az MSZP alapokról történő újjáépítéséről szól. A baloldali összefogást firtató kérdésre

Hiller István

úgy válaszolt, hogy az önkormányzati választásnál

"megkerülhetetlennek és szükségesnek" tartja az összefogást

, különösen Budapesten a Fidesz új választási rendszerre vonatkozó javaslata miatt. Arra a kérdésre, hogy ez vonatkozik-e az LMP-re, azt mondta, érdemes ajánlatot tenni, de nem vár csodákat. Forrás: MTI Fotó: atv.hu      

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.