Pesti Srácok

Rendkívüli ülés lesz a választási törvény miatt

Rendkívüli ülés lesz a választási törvény miatt

Rendkívüli ülésen tárgyalja hétfőn a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) a kormánypártok által az Országgyűlés elé terjesztett, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, valamint a választási eljárásról szóló törvénymódosító javaslatot.

Riz Levente (Fidesz-KDNP), a BÖSZ elnöke, a XVII. kerület polgármestere szombati közleményében üdvözölte a törvénymódosítási javaslatot, amely álláspontja szerint a budapestiek számára erősebb érdekérvényesítést, átláthatóbb és olcsóbb képviseleti rendszert tesz lehetővé azáltal, hogy a Fővárosi Közgyűlés tagjai többségében a közvetlenül megválasztott kerületi polgármesterek lesznek. A testület munkája így ősztől sokkal inkább a budapestiek, mintsem a pártérdekek mentén alakulhat - tette hozzá.

Az önkormányzati érdekképviselet vezetője szerint az egyes városrészek problémái megoldásában és fejlesztési terveik megvalósításában a kerületek között az eddiginél jóval összehangoltabb, hatékonyabb munka kezdődhet, az összbudapesti ügyekben pedig a főváros és a kerületek vezetése között szoros együttműködésben születhetnek meg a döntések. Ez megegyezik a 2011-ben alakult Budapesti Önkormányzatok Szövetségének céljaival is - emelte ki Riz Levente.

PestiSracok facebook image

Az MSZP szombat délután jelentette be, hogy az Alkotmánybírósághoz és az ombudsmanhoz fordul a fővárosi választási rendszert átalakító fideszes javaslat miatt. Horváth Csaba, a párt fővárosi frakcióvezetője szerint a törvény megszüntetné a budapestiek önrendelkezési jogát, és kerületi érdekek alapján szakítaná szét a fővárost: "ez a javaslat arról szól, hogy egy kerület, például az V. kerület, minden évben kicseréli a térburkolatot, más kerületek meg hosszú-hosszú évekig nyelhetik a port, mert oda nem fog jutni forrás". A Demokratikus Koalíció pénteken jelezte, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, ha a törvénymódosítás életbe lép.

A Fidesz pénteken javasolta azt, hogy már az őszi választáson a Fővárosi Közgyűlésben a kerületi polgármesterek és a kompenzációs listáról bekerült képviselők foglaljanak helyet. A kompenzációs listára főpolgármester-jelöltek és polgármesterjelöltek kerülhetnek fel, mégpedig azoké a szervezeteké, amelyek legalább 12 kerületben polgármester-jelöltet tudtak állítani.

Forrás: MTI, Origo

Fotó: rizlevente.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.