Pesti Srácok

Demszky megszólalt: csak Bokros tudja legyőzni Tarlóst!

Demszky megszólalt: csak Bokros tudja legyőzni Tarlóst!

Demszky Gábor volt főpolgármester azt javasolja a demokratikus ellenzéki pártoknak, hogy Bokros Lajost fogadják el közös főpolgármester-jelöltnek az októberi önkormányzati választáson - írta szombati számában a Népszabadság.

Demszky 2010-es távozása óta kerüli, hogy politikai nyilatkozatot tegyen, most mégis megszólalt, hogy főpolgármester-jelöltet javasoljon a demokratikus ellenzéknek. Szerinte nem elég ismert személyt jelölni, mert a lakosságnak az illetőről el is kellene hinnie, hogy egy egész várost is el tud irányítani. A napilapnak a volt szabad demokrata politikus azt mondta: azért teszi ezt a javaslatot, mert úgy ítéli meg, hogy Bokros Lajosnak lenne esélye leváltani Tarlós Istvánt, és vele az ellenzék visszavehetné az ország legfontosabb városának irányítását.

Demszky 2010-es távozása óta kerüli, hogy politikai nyilatkozatot tegyen - írta a lap. Most mégis megszólalt, mert látja a demokratikus ellenzék állapotát és a közös főpolgármester-jelöltek névsorát - tették hozzá.

PestiSracok facebook image

Az egykori szabad demokrata politikus külön kitért Balázsovits Lajos személyére, szerinte nem elég ismert személyt jelölni, mert a lakosságnak az illetőről el is kellene hinnie, hogy egy egész várost is el tud irányítani.

Forrás: Népszabadság/hvg.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.