Pesti Srácok

Tíz napon át demonstrálnak a romák Miskolcon

Tíz napon át demonstrálnak a romák Miskolcon
MTI Fotó: Vajda János

Mától tíz napon keresztül tüntetnek Miskolcon a kilakoltatások ellen a helyi romák. A települési roma önkormányzat az "embertelen kitelepítés" ellen akar fellépni. A kilakoltatások tegnap megkezdődtek, egy mozgáskorlátozott nőt és egy kisgyermekes családot tettek az utcára - írja az Origo.

Az eredeti tervek szerint Kriza Ákos polgármester háza előtt tüntettek volna, de utóbb ezt visszavonták, arra hivatkozva, hogy a cigányok jól tudják milyen az, amikor otthonuk előtt menetel a Magyar Gárda és más hasonszőrű szervezet. Ha a polgármester háza előtt nem is, de két helyszínen azonban lesz tüntetés. Az egyiket ma kezdik el a miskolci Szent István téren és augusztus tizedikéig ott lesznek. A másik tüntetést a Számozott utcákban tartják, ezt is mától, de ez már augusztus 16.-áig tart majd.

A tüntetéssel az "embertelen kitelepítés" ellen akarnak fellépni, arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a szegénység felszámolására nem a kitelepítés a megoldás. Tegnapi cikkünkben megírtuk, megkezdődtek a kilakoltatások Miskolc egyik nyomortelepén, egy mozgáskorlátozott nőt és egy kisgyermekes családot tettek az utcára.

PestiSracok facebook image

Az ügyben vizsgálatot indított az ombudsman.

Origo.hu / MTI Fotó: Vajda János

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.