Pesti Srácok

Képviselők is kaptak pályázat nélkül állami földet

Képviselők is kaptak pályázat nélkül állami földet

Nemcsak oligarchák, hanem országgyűlési képviselők is kaptak bérbe pályázat nélkül állami földeket – derül ki abból a terjedelmes dokumentumból, amelyet a Blikk kapott meg a múlt héten a Nemzeti Földalaptól, miután jogerősen megnyerte az újság az adatok kiadása miatt indított pert.

A több mint 22 ezer földdarabból álló listából 56 helyen szerepel a Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt., amelyet a mezőgazdasági bizottság fideszes alelnöke, Farkas Sándor irányít. Neki több mint 38 százalékos tulajdonrésze van a cégben.

– Sok olyan apró területről van szó, amelyeket korábban mi béreltünk, csak azokat a tulajdonosok a Földért életjáradék program keretében felajánlották az államnak. Van köztük árokpart, legelő, kisebb szántók szétszórva a földjeink közé ékelődve, sok helyütt még a traktor sem tud megfordulni, olyan kicsi – mondta a Blikknek Farkas Sándor. A politikus azt is elismerte a lap kérdésére, nemcsak ilyen apró telkeket kaptak, hanem van ötvenhektáros földdarab is Eperjesnél, erről azt mondta, nagyon rossz minőségű terület, senkinek sem kellett.

PestiSracok facebook image

A politikus cége a Csongrád megyei Fá­bián­sebestyénben és Eperjesen összesen 151,5 hektárnyi terület kapott az idén pályázat nélkül az államtól a Blikk listája szerint. Ekkora terület után pedig több mint tízmillió forint területalapú támogatás jár az EU-tól.

De nem Farkas az egyetlen, aki képviselőként földhöz jutott. A megbízási szerződés megkötésekor még kormánypárti képviselő volt Daher Pierre, akinek a felesége Dövényben kapott két birtokot, összesen 11 hektárnyit. Daher májusban már nem jutott be a parlamentbe, jelenleg kórház-főigazgató Borsodban. Szintén képviselő volt még tavasszal Tóth József, aki néhány százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az Agrocentina Kft.-ben, amely 83,6 hektár földterülethez jutott Tiszanánán. A politikus jelenleg is a település polgármestere.

Blikk

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.