Pesti Srácok

Hoffman Rózsa: kizsigereli az embereket a tízórás munkaidő

Hoffman Rózsa: kizsigereli az embereket a tízórás munkaidő

Törvény- és családellenes a tízórás munkaidő kötelező előírása, míg a szabad vasárnap a családok együttléte miatt előnyös Hoffmann Rózsa szerint. Az államtitkári éveit és legfontosabb intézkedéseit könyvben összegző KDNP-s képviselő a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról is beszélt: rossz ötlet lenne központi intézkedéssel radikálisan csökkenteni az érettségiző fiatalok számát.

Mérföldkő után – mit? miért? címmel jelent meg nemrég Hoffmann Rózsa a köznevelés megújításáról írt könyve. A volt államtitkár a Magyar Nemzetnek adott ínterjújában azzal indokolja a könyv születését, hogy "a köznevelésben annyi változás történt négy év alatt, mint talán egyetlen más területen sem. Ráadásul mindezt akkora lárma kísérte a médiában és a közbeszédben, hogy a sok félremagyarázás és félreértés gyakran elfedte a valóságot. Épp emiatt éreztem, hogy nem ártana önmagam, az iskolák iránt érdeklődők és az utókor számára is tisztázni, hogy mit végeztünk el."

Az interjúban nem csak oktatási témák kerültel elő, Hoffmann kifejtette véleményét a vasárnapi zárva tartásról is. Szreinte ha magunk elé idézünk egy fiatal nőt, aki egy bevásárlóközpont pénztárában dolgozik, és van két iskoláskorú gyereke, könnyű belátni, hogy a gyerekei hátrányba kerülnek, amiért nem tud az édesanyjuk foglalkozni velük hétvégén. "Sok család van, ahol a munkahely elvesztésének félelme miatt nem mernek tiltakozni a hét végi beosztás ellen. A másik oldalon meg ott van az elkényelmesedés. Régen még szombaton is dolgoztunk, és szombat délután kellett bevásárolni, mert vasárnap semmi nem volt nyitva. És tudtunk e helyzethez alkalmazkodni: megéltünk, nem haltunk éhen. Minden csak időbeosztás kérdése. A családok szempontjából pedig kell lennie egy napnak, amikor elmehetnek együtt sétálni, kirándulni, a nagymamát meglátogatni. Hiszen a vasárnapnak az a küldetése, hogy kiemelkedjék a munkás hétköznapok közül azáltal, hogy együtt lehetnek, akik összetartoznak."

PestiSracok facebook image

A Miniszterelnökségen bevezetett tízórás munkaidő szerinte kizsigereli az embereket, és azoktól a munkavállalóktól különösen embertelen ilyesmit elvárni, akik kisgyereket nevelnek.

A teljes interjú elolvasható itt.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.