Pesti Srácok

Csak pár százan tüntettek Orbánék ellen

Csak pár százan tüntettek Orbánék ellen

Körülbelül 3600-an jelölték vissza a Facebookon, viszont csak nagyjából négyszázan jelentek meg szombat délután hatkor a Demokraták a gyülekezés jogának korlátozása ellen Facebook-csoport által szervezett tüntetésen, amelyen a Fehér Kendő Mozgalom, az Európa Csoport és az Antifasiszta Hálózat aktivistái szólaltak fel.

Az összegyűltek a gyülekezés jogának korlátozása ellen tüntettek. Úgy tűnik a rendőrök is több tüntetőre számítottak, mert nagyjából harminc rendőr kisbusz áll a környező utcákban.

Márciusban már százezren lesznek kinn a téren, ami már elég egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívására, hiszen a százezer ember mögött hárommillió elégedetlen van. A békemeneten 90000-en voltak, ha ez elég a Fidesznek a kétharmadhoz, a százezer tüntető több mint kétharmad, ezért nekik jár a hatalom! - számolta ki a szónok. A beszédek után fáklyás élőfalat állítottak fel a Parlament előtt, a téren sátorozók által elfoglalt Nemzet Főtere megvédésének szimbolizálására, és letették a Kossuth téri demokrata esküt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index.hu

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."