Pesti Srácok

Gyurcsány Puch László és Simicska Lajos egyeztetéséről beszél

Gyurcsány Puch László és Simicska Lajos egyeztetéséről beszél

Puch László és Simicska Lajos összejátszott, az MSZP pedig érintett volt a korrupcióban, de ők legalább tudták, hogy ez erkölcstelen - vall Gyurcsány Ferenc a Figyelőnek. A DK első embere az interjúban elmondja: megpróbálta felszámolni a Puch-világot, de nem volt elég ereje hozzá.

A Figyelőnek adott interjúban Gyurcsány MSZP-s múltjáról és döntéseiről beszélt. A beszélgetés legérdekesebb részlete a Puch-Simicska összefonódás, amely a színfalak mögött zajlott.

"Próbáltam felszámolni a Puch-világot" – mondta Gyurcsány, aki szerint valóban sok szürkepénz mozog a háttérben, és ezért az MSZP egykori pártpénztárnoka, Puch László és a Fidesz egykori gazdasági háttérembere, Simicska Lajos különösen felelős. Gyurcsány szerint a korrupcióban a 90-es, kétezres évek első felének pártjai „érintve voltak”, és ebbe beletartozott az MSZP is : „sajnos egy időszakban én is elnöke voltam az egyiknek”.

PestiSracok facebook image

Gyurcsány azt mondta, azért nem buktatta le miniszterelnökként az egészet, mert nem volt kellő mennyiségű információja és elég ereje, annyi fronton küzdött. „Százezrek, milliócskák gurulnak a pártvezetés tudta nélkül majálisra, nőnapra, ilyenekre. Aztán a kongresszuson a pártpénztárnokok kapják a legtöbb szavazatot.” Szerinte ez az MSZP-nél és a Fidesznél is így működött, de a szocialisták legalább szerinte tisztában voltak azzal, hogy ez erkölcstelen.

A volt kormányfő elmesélt egy történetet is, miért nem sikerült 2007-ben elfogadtatnia az új kampány- és pártfinanszírozási törvényt. Állítása szerint a Fidesztől érkeztek hírek, hogy nem fogják támogatni (kellettek volna az ellenzéki szavazatok is), ezért megkérte Puch Lászlót, hogy tárgyaljon Simicska Lajossal. Puch egy hét múlva jelezte, hogy „beszélt Lajossal”, aki szerint Orbánnak nem érdeke ez a javaslat, így nem támogatják. Gyurcsány ilyen példák alapján állítja, hogy Puch és Simicska között volt egyeztetés mindenféle ügyben.

„Utólag azt mondom, hogy túlságosan óvatos voltam Puch László kiszorításában” – mondta a DK elnöke, aki korábban maga választotta államtitkárnak Puch Lászlót. Ezt azzal magyarázta, hogy így akarta elérni, hogy Molnár Csaba miniszter szemmel tartsa és Vadai Ágnes is azért került a honvédelmi minisztériumba, hogy megfigyelje Szekeres Imre egykori honvédelmi minisztert.

Forrás: Index/Figyelő

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.