Pesti Srácok

Nézőpont: A Fidesz simán előzi a Jobbikot

Nézőpont: A Fidesz simán előzi a Jobbikot

Mindössze hibahatáron belül változott a teljes népesség körében az egyes pártok támogatottsága, a kisebb elmozdulások így elsősorban a pártpreferenciák stabilitását mutatják - derült ki a Nézőpont Intézet 2015. március 21-27. között készült reprezentatív közvélemény-kutatásából.

Az ezer ember telefonos megkérdezésével készült reprezentatív felmérés azt mutatja, hogy a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP 29 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Tavaly év vége óta - a 2014-es őszi csökkenő trend után - a kormánypártokat tartósan a teljes népesség 26 százaléka támogatta. A jelenlegi, hibahatár-közeli (3 százalékos) változás így egyszeri eltérés is lehet.

A Jobbik támogatottsága a teljes népesség körében 16 százalékos, e bázison az MSZP 7, a DK 6, az LMP 5, az Együtt 2, a PM pedig 1 százalékos táborral rendelkezik. Egyéb pártok a legfrissebb kutatásuk szerint nem rendelkeztek mérhető támogatottsággal - jegyezték meg. A felmérés szerint a rejtőzködők és nem szavazók aránya a teljes népességen belül összességében 34 százalékos. Az előző havi felméréshez képest a teljes népesség körében egyik párt támogatottsága sem változott 3 százaléknál nagyobb mértékben, a kisebb elmozdulások így elsősorban a pártpreferenciák stabilitását mutatják.

PestiSracok facebook image

A prognosztizált választási eredményhez legközelebb eső potenciális szavazói bázison a Fidesz-KDNP 44, a Jobbik 23, a DK 12, az MSZP 10, az LMP 7, az Együtt 3, a PM pedig 1 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Érdemben a potenciális szavazótáborok esetében sincsenek komolyabb elmozdulások, arányuk - ugyancsak kisebb mértékben - kizárólag a választási részvételi hajlandóság ingadozása, valamint a pártszimpatizánsok aktvitásának változása miatt tér el az előző mérés értékeitől - olvasható a Nézőpont Intézet közleményében.

Forrás: MTI

Fotó: szekelyfold.ma

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.