Pesti Srácok

A Helsinki Bizottság beperli a Fideszt

A Helsinki Bizottság beperli a Fideszt

A Magyar Helsinki Bizottság beperli a Fideszt, mert szerintük valótlan és gyalázkodó kitételek szerepelnek a pártnak a civil szervezettel kapcsolatos sajtóközleményében. A szervezet azt közölte: a Fidesz elfogadhatatlan stílusú, „sötét időket idéző" közleményében hamis állítások olvashatók, a valótlan és gyalázkodó kitételekért bíróságon vesznek elégtételt.

A Fidesz közleményében az áll: a „nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani" a bevándorlókról. A közlemény szerint a bizottság "hazugságaival" szemben 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, „tehát megélhetési bevándorló volt". Idén májusig a menedékkérők 17,3 százaléka érkezett háborús övezetből, vagyis az illegális határátlépők nagy többsége nem politikai menekült - írta a Fidesz.

A Magyar Helsinki Bizottság közleményében kifejtette: bár egy az ATV keddi adásában közölt adatnál - a 2015-ben ideérkezett menedékkérők 75 százaléka afgán, szíriai és iraki volt - a szervezetet szerepeltették forrásként, ők olyat sosem tettek közzé. Az állításuk az volt, hogy míg 2015 első két hónapjában a Koszovóból érkezők adták a menedékkérők túlnyomó részét, márciustól kezdve háborús és egyéb válságövezetekből érkezik a menedékkérők túlnyomó többsége. A kérelmezőknek a hivatalos statisztikák szerint márciusban 65, áprilisban pedig 70 százaléka Afganisztánból, Szíriából vagy Irakból származik - emelték ki.

PestiSracok facebook image

Megjegyezték: a kommüniké manipulálja a statisztikákat, amikor azt állítja, hogy 2014-ben a kérelmezők 80 százaléka nem háborús övezetből jött. A szervezet hozzátette, az Eurostat adataira hivatkozott, amelyek szerint tavaly a Magyarországon menedékjogért folyamodók 21 százaléka Afganisztánból, 16 százaléka Szíriából, két százaléka Palesztinából, egy százaléka pedig Irakból érkezett, ami "testvérek közt is 40 százalék".

Úgy fogalmaztak: lehet zsonglőrködni azzal, hogy Afganisztán háborús övezetnek minősül-e, de ahhoz nem fér kétség, hogy az ottani súlyos belső fegyveres konfliktus elől menekülőket megélhetési bevándorlónak minősíteni cinikus és embertelen dolog.

Forrás: VS.hu

Fotó: alfahir.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.