Pesti Srácok

Ma áll bíróság elé a vak komondoros Balogh József

Ma áll bíróság elé a vak komondoros Balogh József

Szerdán kezdődik a Kecskeméti Járásbíróságon az élettársa bántalmazása miatt súlyos testi sértéssel vádolt politikus, Balogh József büntetőpere. Balogh fideszes országgyűlési képviselő és Fülöpháza polgármestere volt 2013 áprilisában, amikor a vak komondoros magyarázkodásról elhíresült bűncselekmény történt. A vádirat szerint a 2013. április 27-ről 28-ra virradó éjjel Balogh bántalmazta az élettársát, aki 8 napon túl gyógyuló orr, arc-és járomcsonttörést szenvedett.

Az ügy szinte azonnal nyilvánosságra került. 2013. április 29-én elsőként a 444.hu számolt be róla, hogy a polgármester élettársa kórházba került. Akkor megszólalt Balogh volt felesége is, aki azt mondta: a politikus agresszivitása miatt váltak el, őt is többször megverte. Balogh tagadott, és különös magyarázattal állt elő: a nő átesett a vak komondoron. Néhány nappal később levélben értesítette a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetését, hogy - a párt és a kormány érdekeit szem előtt tartva - kilép a képviselőcsoportból, de függetlenként parlamenti képviselő maradt. A botrány 2013 novemberében kapott új lökést, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy súlyos testi sértés gyanújával kihallgatták Baloghot, és ő beismerte élettársa ütlegelését.

A Fidesz 2013 novemberében kitette a pártból. A politikus a parlamenti képviselőségért nem indult újra 2014-ben, de a történtek ellenére megőrizte polgármesteri székét Fülöpházán: igaz, a 2014 őszi választásokkor ő volt az egyetlen jelölt a posztra a Bács-Kiskun megyei településen.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.