Pesti Srácok

Ipsos: Csak Gyurcsányék növekedtek

Ipsos: Csak Gyurcsányék növekedtek

A pártot nem választók sokkal többen lettek az elmúlt két hónapban, a Fidesz és a Jobbik is szavazókat veszített, bár a kormánypárt vesztesége minimális. Tavaly ősz óta az MSZP tábora változatlan méretű volt, de most ez a párt is veszített támogatókat, Gyurcsányék pedig felfelé araszolnak.

Az elmúlt két hónapot a pártok támogatottságának csökkenése, a politikától való elfordulás terjedése jellemezte - derül ki az Ipsos június elején végzett közvélemény-kutatásának eredményéből. Az intézet szerint a Fidesz vesztesége minimális: az áprilisi 21-ről 20 százalékra szűkült a kormánypárti tábor, jelenleg 1,6 millióan tartoznak oda.

A Jobbik valamivel többet veszített, két hónapja 17 százalékon állt, most 15 százalékos, és 1,2 millió szavazópolgár követi a radikális pártot. Az MSZP-nek az áprilisi 11-ről 9 százalékra csökkent a támogatottsága, így nagyjából 750 ezren sorakoznak fel mögötte. Az LMP és a DK híveinek aránya ebben a hónapban azonos: az előbbi 5-ről csökkent, utóbbi 3-ról emelkedett 4 százalékra, és mindkét politikai erőnek bő 300 ezer szavazója van. Az Együtt támogatóinak aránya 1 százalék, más politikai formációk ezúttal nem érték el ezt a szintet.

PestiSracok facebook image

A pártot nem választók sokkal többen lettek az elmúlt két hónapban, arányuk 39-ről 44 százalékra bővült. A kutatás szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz 38 százalékkal vezet, a Jobbik 28 százalékos. Az MSZP ebben a körben 15 százalékot ér el. A DK - tábora enyhe emelkedésének és támogatóik erőteljes aktivitásának köszönhetően - a negyedik helyre jött fel, támogatottsága 9 százalékos. Az LMP 5, az Együtt 1 százalékot kap a biztos pártválasztói csoportban.

Az Ipsos szerint megtört ugyan a Jobbik lendülete, sőt az elmúlt hónapokban vissza is esett a támogatottsága, mégsem maradt le igazán a Fidesztől. Azt írták, a Jobbik híveinek aránya tavaly október és ez év márciusa között 11-ről 18 százalékra emelkedett, azóta viszont 15 százalékra csökkent. Az utóbbi hónapok veszteségei nem köthetők igazán egyik társadalmi réteghez sem, a lemorzsolódás általános és egyenletes.

Az elemzés szerint mivel a Fidesz tábora is csökkent egy hajszállal, ezért a korábbiakhoz hasonlóan most is vannak olyan társadalmi rétegek, ahol a Jobbik tartja a lépést a kormánypárttal. A harmincas korosztályban, az érettségizetteknél holtverseny van a két politikai erő között: itt 17-18 százalék körüli a támogatottságuk, a negyvenes éveikben járók körében, valamint a szakmunkások között viszont vezet a Jobbik a Fidesszel szemben 24-17, illetve 23-16 százalékos arányban - olvasható az összefoglalóban.

Tavaly ősz óta az MSZP tábora változatlan méretű volt, de most ez a párt is veszített támogatókat. Összességében a Jobbik mögött a harmadik helyet foglalja el a szocialista párt, de akad néhány csoport, ahol a második helyen áll: az 50 év felettiek körében 14, a legfeljebb 8 osztályt végzetteknél 12 százalékos az MSZP, míg a Jobbik támogatottsága e társadalmi rétegekben 8 százalékos. A szocialistáknak 50 év alatt vannak a leggyengébb pozíciói, az itt mért 4-5 százalékos támogatottságuk megegyezik az LMP-ével.

Az Ipsos felmérése szerint a Demokratikus Koalíció "enyhén araszol" felfelé, amíg tavaly jellemzően 2-3 százalékos volt a tábora, addig ebben az évben többször elérte a 4 százalékot.

Az elmúlt hónapok adatai azt is jelzik, hogy a pártnak van a legaktívabb szavazóközönsége, most például háromnegyed részük menne el szavazni, ha parlamenti választás lenne. A Jobbik szavazóinak 61, a Fidesz híveinek 58 százaléka mutatkozik elszántnak, az MSZP-seknek 52 százaléka eltökélt, míg az LMP-sek 40 százaléka menne el voksolni egy mostani választáson - olvasható az elemzésben.

Az Ipsos június 1. és 8. között végezte el a kutatást ezerfős mintán, amelynek tagjai együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. A közvélemény-kutatás során kapott adatok ezerfős mintánál legfeljebb 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptak volna, ha minden választókorú embert megkérdeztek volna az országban.

Forrás: MTI/hvg.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.