Pesti Srácok

A 444.hu úgy tudja, már nem Vida a NAV elnöke

A 444.hu úgy tudja, már nem Vida a NAV elnöke

A NAV-ból származó, nem hivatalos információnk szerint Vida Ildikó hétfőtől már nem vezeti a NAV-ot.

Erről egyelőre semmilyen hivatalos közlemény sem jelent meg. Ahogy arról sem adtak ki semmit, hogy Vida Ildikó már két hónapja maga adta be felmondását. A felmondási idő most hétfőn járt le. Az adóhatóság elnöke ezért átadja elnöki jogköreit Varga Árpád elnökhelyettesnek.

Vida Ildikó helyzete már tavaly ősz óta bizonytalan. Akkor derült ki, hogy egyike az USA-ból kitiltott kormányzati tisztviselőknek. Erről maga is nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, és azt is állította akkor, hogy erről értesítette a kormányt is. Egészen addig a kormány politikusai azt állították, hogy fogalmuk sincs, hogy kik a kitiltott személyek. Emlékezetes volt, hogy Vida Ildikó személyesen ment be egy őszi napon Andre Goodfriendhez az amerikai követségre, hogy megtudja mivel vádolják, és tolmácsot kért az épület előtt.

PestiSracok facebook image

Vida Ildikó várható távozására az utóbbi hetekben Varga Mihály gazdasági miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is tett célzásokat. A várakozás az volt, hogy a kormány akarja elmozdítani őt. Ez beleillett volna abba a rendszerbe is, amely szerint sorra váltják le az állami szervezetek és cégek éléről az utolsó embereket is, akiket Simicska Lajos köréhez sorolnak. Vida Ildikó szintén ehhez körhöz tartozott.

Forrás: 444.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."