Pesti Srácok

Előzetesbe került a nőverő börtönőr

Előzetesbe került a nőverő börtönőr

A Szegedi Járásbíróság harminc napra elrendelte annak a korábbi börtönőrnek az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint szombaton a városban bántalmazott egy bevándorlónak nézett férfit, a barátnőjét és a fiatal lány testvérét - közölte Joó Attila, a Szegedi Törvényszék kollégiumvezető bírája csütörtökön újságírókkal. Az elkövetéskor a Szegedi Fegyház és Börtönben szolgálatot teljesítő szegedi férfit csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettével gyanúsítják.

A bíróság szerint mivel a gyanúsított a bűncselekményt a feltételezések szerint két vagy három, még ismeretlen társával követte el, fennáll a veszély, hogy ha szabadlábon marad, akkor velük összebeszélve meghiúsítaná az eljárást. A gyanúsított volt már büntetve hasonló, garázda jellegű bűncselekmény miatt. A Szegedi Járásbíróság a gyanúsítottat garázdaság vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta, a próbaidő a múlt év végén járt le. Emiatt a bíróság szerint fennáll a bűnismétlés veszélye is. A bíróság döntése nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezett.

A Csongrád Megyei Főügyészség arról tájékoztatott, hogy az ügyben eddig egy embert hallgatott ki gyanúsítottként a Szegedi Nyomozó Ügyészség.

PestiSracok facebook image

A szombat éjszaka egy, az újszegedi partfürdőn tartott buli után történt esetről Szanka Ferenc, a főügyészség szóvivője korábban elmondta: egy fiatal nő a testvérével és a barátjával, egy több mint húsz éve Magyarországon élő, magyar állampolgárságú férfivel hazafelé indult, amikor egy legalább háromtagú társaság megszólította őket. Beléjük kötöttek, a kubai születésű férfit a bőrszíne miatt inzultálni kezdték, és felszólították, hogy hagyja el az országot. A sértett erre azt mondta, hogy jobban beszél magyarul, mint ők - közölte az ügyész. A nő a barátja védelmére kelt, erre az erős fizikumú - civilben egy küzdősportot edzőként oktató - gyanúsított többször megütötte. A bántalmazás következtében a fiatal nő elvesztette az eszméletét, és az arccsontja több helyen eltörött. Bántalmazták a lány testvérét és barátját is, akik próbálták megvédeni őt. A két férfi szintén megsérült.

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.