Pesti Srácok

Újabb börtönőr lett gyanúsított a szegedi nőverés ügyében

Újabb börtönőr lett gyanúsított a szegedi nőverés ügyében

Újabb börtönőrt gyanúsítottak meg a bevándorlónak vélt szegedi férfi bántalmazása ügyében. A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc közölte, a férfi - aki barátjához hasonlóan Szegedi Fegyház és Börtön munkatársa volt - a megalapozott gyanú szerint bekapcsolódott a már előzetes letartóztatásban lévő társa és a sértettek közötti dulakodásba egy az eljárás során még ismeretlen társával együtt. A gyanúsítottak a bevándorlónak vélt férfit test szerte bántalmazták. A férfi a gyanú szerint egy másik sértettet is bántalmazott, majd a helyszínről társaival együtt távozott.

A férfit, akinek szolgálati viszonya az esetet követően a Szegedi Fegyház és Börtönben megszűnt, a Szegedi Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítja, mivel esetében - az előzetes letartóztatásban levő társától eltérően - nem merült fel adat arra, hogy a bántalmazását bármilyen módon motiválta volna a kubai születésű, több mint húsz éve Magyarországon élő, magyar állampolgárságú sértett származása - tudatta a csoportvezető ügyész.

A gyanúsított az ügyben szabadlábon védekezik. A sértettek bántalmazásában résztvevő harmadik férfit még keresik - közölte a szóvivő.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.