Pesti Srácok

Fidesz: a magyarokat igazolja a német kormány megváltozott magatartása

Fidesz: a magyarokat igazolja a német kormány megváltozott magatartása

A német kormány megváltozott magatartása igazolja azokat az intézkedéseket, amelyeket Magyarország tett a határvédelem szigorítása érdekében - jelentette ki Gulyás Gergely, a röszkei határátkelőnél tartott sajtótájékoztatón.

Látható, hogy az Európai Uniónak és az EU egyes vezetőinek felelőtlen volt azon üzenete, miszerint mindazok befogadást nyerhetnek, akik egy jobb élet reményében érkeznek Európába - közölte az Országgyűlés fideszes alelnöke azt követően, hogy látogatást tett a Röszke határában kialakított idegenrendészeti előállatókban. Holnaptól az illegális határátlépés bűncselekmény, ami 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető és minden esetben kiutasítást von maga után.

A politikus úgy vélekedett, az illegális bevándorlók áradatának megállítása kizárólag annak lesz köszönhető, hogy a magyar kormány már júniusban előkészítette az ehhez szükséges intézkedéseket, illetve az Országgyűlés elfogadta a szükséges törvénymódosításokat. A menekülteknek a menekültstátuszt a jövőben is a nemzetközi jog szabályai szerint kell biztosítani, ám nem engedhető meg, hogy a migránsok a menekültügyi eljárás ideje alatt szabadon mozoghassanak Európában. Az érvényben lévő dublini egyezmény rendelkezései miatt elsősorban azon államok válhatnak a rendszer károsultjaivá, amelyek a schengeni határon vannak, mert oda toloncolhatóak vissza a bevándorlók. Ezért is fontos, hogy Magyarország meg tudja védeni határait - hangsúlyozta a politikus.

PestiSracok facebook image

Gulyás Gergely szerint a menekültügy megoldása Európában kizárólag úgy képzelhető el, ha az EU mindenhol képes külső határait megvédeni. Ahol pedig ez szükséges, mint például Görögországban, anyagi segítség kell, amire a magyar kormány is hajlandó - tette hozzá. Más uniós tagállamokkal szemben a magyar hatóságok arra törekedtek, hogy mindenkit regisztráljanak. Ugyanakkor az elmúlt két hétben a menekültek nagy tömege miatt voltak hiányosságok.

Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke közölte, a rendőrségtől azt a tájékoztatást kapták, hogy korábban egy év alatt lépték át annyian illegálisan a határt, mint most egy nap alatt. Ugyanakkor a jogszabályi változásokkal együtt a rendőrség készen áll a népvándorlás megállítására; holnaptól éppen kétszer annyi rendőr teljesít szolgálatot a szerb-magyar határon, mint eddig - fűzte hozzá. Éppen az ellenkezőjét tapasztalták azon sajtóhíreknek, amelyek szerint sem a migránsok, sem a határon szolgálatot teljesítő rendőrök nem kapnak megfelelő ellátást.

Egy azzal kapcsolatos újságírói kérdésre reagálva, miszerint napi gyakorlat-e az egyik röszkei idegenrendészeti előállítóban megörökített eset, hogy dobálják az élelmiszert a migránsoknak, Németh Szilárd azt mondta, nem tudták volna másként élelmiszerrel ellátni a kisgyermekes családokat, ugyanis a fiatal férfiak az ököljog jegyében előrefurakodtak. Azóta igyekeznek ezeket a helyzeteket is elkerülni - tette hozzá.

Forrás: MTI Fotó: Ujvári Sándor/MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.