Pesti Srácok

Négy migráns támadt a magyar néptáncos hallgatóra

Négy migráns támadt a magyar néptáncos hallgatóra

Múlt csütörtök este négy migráns „fiatalember” erőszakoskodott a Magyar Táncművészeti Főiskola egyik néptáncos hallgatójával – számolt be az esetről a Mandiner.

A történetet az internetes portálnak az érintett, Paksa Eleonóra mondta el , aki egyébként ennek ellenére sem lett idegenellenes: „Múlt hét csütörtökön este tíz óra környékén jöttem ki az Erkel Színházból. Akkor lett vége a West Side Story próbájának. Indultam volna a Blaha Lujza tér felé, amikor egyszerre ott termett négy migráns fiatalember. Követni kezdtek, aztán az egyik megfogta a táskámat, a másik a karomat fogta le, ketten meg elém álltak”.

Paksa Eleonóra elmondta, segítség nélkül sehogy sem tudta volna leszerelni a négy támadót: „Szerencsém volt. Egy-két percig rángattak és beszéltek hozzám, nem értettem, hogy mit, de mondtam, hogy engedjenek el. Ezt meg ők nem értették. Sírtam. Akkor viszont, tényleg nagy szerencsémre, megjelent a közelben hat gyalogos járőr. Amikor őket meglátták, elrohantak”. A fiatal lány a rendőrségen nem tett az eset után bejelentés, mert "lehetetlen lenne megtalálni őket úgyis, valószínűleg már nincsenek is Magyarországon, lehet, hogy ott meneteltek másnap az autópályán".

PestiSracok facebook image

A Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatójával készített teljes interjú itt elolvasható.

Forrás: Mandiner

Fotó: Mandiner

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.