Pesti Srácok

Nyomoznak a menekülteket rugdosó operatőrnő ellen

Nyomoznak a menekülteket rugdosó operatőrnő ellen

Garázdaság miatt nyomozást rendelt el az ügyészség azzal az operatőrnővel szemben, aki kedden, a röszkei gyűjtőpontnál megrúgott egy gyermekkel a kezében futó férfit, egy másik migráns fiút, illetve egy lányt. A közleményben az áll, az ügyet a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja. Garázdaság esetében az N1TV volt munkatársa két évet kaphat.

A PestiSrácok.hu-hoz is eljuttatott közleményben a Csongrád Megyei Főügyészség megemlíti, a hozzájuk érkezett feljelentés szerint László Petra „több menekültet bántalmazott, köztük gyermeket is”. Az ügyészség azt írja, „az eljáró hatóság vizsgálja az esetlegesen megvalósuló súlyosabban minősülő bűncselekmény megállapíthatóságát”. A PestiSrácok.hu érdeklődésére a Csongrád Megyei Főügyészség főügyész-helyettese, Törő Sándor elmondta, utóbbi bűncselekmény a testi sértés, vagy annak minősített esete lehet, mivel az operatőrnő gyermeket is bántalmazott. Ennek büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés lehet. Hozzátette: az ügy korai szakaszában várható nyomozati cselekményekről a főügyészség még nem tud beszámolni.

Forrás: PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Fotó: 444.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.