Pesti Srácok

Szijjártó: a migránsokat visszaküldjük oda, ahonnan jöttek

Szijjártó: a migránsokat visszaküldjük oda, ahonnan jöttek

"Magyarország nyilvántartásba veszi mindazokat, akik menedéket kérnek az országban, és akiknek a kérelmeit elutasítják, azokat visszaküldi abba az országba, ahonnan jöttek, akik pedig pozitív elbírálást kapnak, maradhatnak" - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Novi Magazin című szerbiai hetilapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában. Hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni menekültek és gazdasági bevándorlók között.

Kiemelte, hogy a migránsok 99 százaléka Szerbiából érkezik Magyarországra. Elmondta, hogy az idei év első nyolc hónapjában 166 ezer migráns érkezett Magyarországra, és "

nem túlzás azt állítani, hogy az év végéig körülbelül 400 ezerre nő a számuk"

. Hozzátette, hogy 142 ezren kértek menedéket, de a legtöbbjük már elhagyta az országot. Szerinte a magyar-szerb határon felállított ideiglenes biztonsági határzár hatékony, mert anélkül a zöldhatár teljesen nyitott lenne. Aláhúzta, hogy a magyar-szerb határon hét hivatalos határátkelő van, Magyarországra és a schengeni övezetbe érvényes útlevéllel és vízummal bárki beléphet, de meg kell állítani azokat, akik ezt illegálisan akarják megtenni. Szijjártó Péter hozzátette, hogy Budapest az Európai Unió előírásainak megfelelően jár el, a schengeni határvédelemről szóló kódex szerint ugyanis a schengeni övezet védelme a határországok feladata, az övezetbe pedig csak a kijelölt határátkelőkön lehet belépni. Tehát amikor Magyarország a zöldhatárt védi, akkor az EU előírásainak megfelelően jár el - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a szerb hetilapban, majd hozzátette: ezért is tartja furcsának, hogy a nemzetközi sajtóban és politikában azért bírálják Budapestet, mert tartja magát az előírásokhoz.

"Az várjuk, hogy ne bíráljanak bennünket azért, mert tartjuk magunkat az EU előírásaihoz, és azt is, hogy álljon le a hazugságkampány egy olyan ország ellen, amely nagyon komoly helyzetben, egy kihívásokkal teli időszakban is tartja magát az EU-s előírásokhoz"

PestiSracok facebook image

- szögezte le a tárcavezető. Hozzáfűzte, hogy a nyugat-balkáni migrációs útvonalat komolyan kell venni, mert Brüsszel eddig csak a Földközi-tengeren áthaladó útra figyelt, de az Európai Unió határvédelmi ügynökségének (Frontex) adatai szerint több migráns érkezik a nyugat-balkáni útvonalon. Azt is kijelentette, hogy Magyarország nem támogatja a migránsok befogadására vonatkozó kvótarendszert, szerinte a kötelező kvótákon alapuló politika bukásra van ítélve, mert az nemcsak a migránsok számára jelent bátorítást, hanem az embercsempészek számára is. Forrás: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.