Pesti Srácok

Videófelvétel az orosz Airbus roncsairól - Cáfolják a merényletet

Az RT News nemzetközi hírcsatorna oldalára tették fel azt az amatőr felvételt, amelyen a szombaton a Sínai-félszigeten lezuhant orosz gép roncsai láthatók. Közben Pető György légügyi szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában kijelentette: az eddigi információk arra utalnak, nem valószínű, hogy az Iszlám Állam lőtte le az orosz repülőgépet. A szakértő elmondta: a helyszínen készített képek tanúsága szerint viszonylag "egyben van" a légi jármű törzse, ami arra enged következtetni, hogy nem lőtték le és nem robbant fel a levegőben, hanem a kényszerleszállás közben sérült meg. A katasztrófa hátterében feltételezhetően műszaki hiba és emberi mulasztás állhat - mondta, hozzátéve, hogy a vizsgálatok mindent kiderítenek majd, de az mindenképpen nehezíti a folyamatot, hogy több nemzet is érintett, a repülőgép gyártója, az üzemeltetője és a szerencsétlenség helyszíne miatt. Valószínűleg inkább hónapokig tart majd a vizsgálat, mind hetekig - tette hozzá.

Az Iszlám állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgépet. Egyiptomi biztonsági források a nap folyamán annak a véleményüknek adtak hangot, hogy műszaki probléma okozhatta a légi szerencsétlenséget.

Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett több katonai forrás is úgy vélte, hogy az Iszlám Állam egyiptomi szárnyának a felkelői, akiknek a Sínai-félsziget északi része a fellegvára, nem rendelkeznek olyan rakétával, amely képes lelőni egy kilencezer méter magasan haladó repülőgépet. Nem zárták ki ugyanakkor annak lehetőségét, hogy pokolgép lehetett a gép fedélzetén, vagy akkor találta el rakéta, amikor a repülőgép műszaki hiba miatt leszálláshoz készülődött. A Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartó járat egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le a Sínai-félsziget középső részén, a tengerparti el-Arístól délre, Haszana város környékén. Kairói repülőtéri források szerint mielőtt az Airbus eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. 23 perccel a felszállás után teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor már 11 ezer méter (más források 9000 méter) magasan repült.

PestiSracok facebook image

A katasztrófát senki nem élte túl, összesen 224-en haltak meg.

Videó: RT News, szöveg: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.