Pesti Srácok

Hajdu: Bombalaboratóriumot is talált a TEK

Hajdu: Bombalaboratóriumot is talált a TEK

A hat ember letartóztatásával kapcsolatos nyomozásban, a házkutatások során egy bombalaboratórium került elő, olyan robbantásra alkalmas anyagok és eszközök, amelyek emberélet kioltására maximálisan alkalmasak - nyilatkozta az M1 Ma délután című műsorában Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ vezetője.

Hajdu János a letartóztatásokkal kapcsolatban kifejtette, két, időben és térben is különböző esetről volt szó, az egyik egy pénteki, a másik egy szombati művelet része volt. Mindkettőt egy terrorellenes akció keretében hajtották végre. Az első elfogás alkalmával az autóban, amelyben két személy utazott éles sorozatlövő fegyvereket találtak. A fegyverekhez tárak, hangtompító és lőszerek tartoztak.

A másik alkalommal, ahol négy főt fogtak el, a gépkocsiban robbanóanyagot találtak. A gépkocsi Budapest irányába közlekedett és a város határánál állították meg. Ezzel a letartóztatással kapcsolatban a TEK nemzetközi szálakról is említést tett, Hajdu János erről bővebbet azonban nem kívánt mondani a nyomozásra való tekintettel.

PestiSracok facebook image

A házkutatások során egy bombalaboratórium került elő, olyan robbantásra alkalmas anyagok és eszközök, amelyek emberélet kioltására maximálisan alkalmasak – mondta Hajdu. Ezek a házilag készített robbanószerkezetek úgy voltak kialakítva, hogy álcázott robbanószerként lehetett volna őket bevetni.

A TEK egyelőre vizsgálja a két csoport közötti összefüggés lehetőségét. A kiemelten védett személyek neveit Hajdu János nem árulta el, annyit fűzött hozzá a kérdéshez, hogy a TEK védelme alatt álló személyekről van szó. Arra a kérdésre, hogy dzsihádistákról van e szó, hajdú János úgy reagált, erre a következő napokban fognak választ adni.

Ismert, a “kiemelten védett személyek biztonsága érdekében bevezetett operatív intézkedések során” hat embert vettek őrizetbe – közölte kedd délután a TEK. Az őrizetbe vett emberektől sorozatlövő fegyvereket, robbanóanyagokat és lőszereket foglaltak le. Közleményében a TEK hozzátette, hogy a bíróság ma elrendelte két személy előzetes letartóztatását, a több gyanúsítottról pedig később várható döntés. A velük szemben elrendelet eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le. A TEK közölte azt is, hogy fokozta a felderítő tevékenységét a november 13-án Párizsban elkövetett terrorcselekmény-sorozatot követően.

Forrás: M1, Ma délután

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.