Pesti Srácok

Mert sietett – Nyolc évet is kaphat a nénit úttestre lökő férfi

null

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki tavaly nyáron egy 4-es, 6-os villamosmegállóból az úttestre lökött egy idős nőt Budapesten - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint az eset azután történt, hogy a 19 éves vádlott tavaly június elején a 4-es, 6-os villamos Harmickettesek tere megállójában a várakozókat kerülgetve szaladt a megállóba érkező villamos mellett. Amikor a felszálláshoz készülődő 85 éves nő a férfi útjába került, ő erősen meglökte a nő vállát, aki emiatt a biztonsági korlát alatt átesve az úttestre zuhant.

A vádlott, bár látta a balesetet, megpróbált felszállni a villamosra, azonban a többi utas visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig. Az idős nő mindkét lába eltört, mert egy autó áthajtott rajtuk. Az asszony további súlyos sérüléseket is szenvedett, aminek következtében közvetlenül életveszélyes állapotba került.

PestiSracok facebook image

A Fővárosi Főügyészség a vádlottal szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, a bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Forrás: MTI Fotó: valasz.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.