Pesti Srácok

Teljesen normális, hogy a menedékkérők 10 százaléka bűnelkövetővé válik

Teljesen normális, hogy a menedékkérők 10 százaléka bűnelkövetővé válik

Németországban a menedékkérők nagyjából 10 százaléka követ el bűncselekményeket - mondta a bűnügyi rendőrség (Kriminalpolizei) szakszervezetének (BDK) elnöke a Die Weltnek. André Schulz szerint figyelembe kell venni, hogy nagyon sok „fiatalember jön ide a kilátástalanságból, és kilátástalan helyzetbe kerül", ez az élethelyzet pedig a bűnelkövetővé válás „kockázati tényezője"

„Teljesen normális, hogy ennek a csoportnak egy része bűnelkövetővé válik. A németekkel hasonló helyzetben ugyanez történne. A vallás és a származás ebben alárendelt szerepet játszik" - mondta a BDK elnöke. Arra a kérdésre, érthető-e, hogy a befogadóállomások környékén lakók ellenérzésekkel viszonyulnak a menedékkérők megjelenéséhez, André Schulz azt mondta, hogy ez „abszolút emberi reakció", hiszen ami ismeretlen, az fenyegetőnek tűnik, ezért semleges, tényszerű, „tárgyilagos felvilágosításra" van szükség.

A BDK elnöke szerint a menedékkérők körében megmutatkozó bűnözésről gyűjtött adatok elemzése révén az a „legfontosabb felismerés", hogy az elkövetők nem háborús menekültek. „Nem szíriaiak, nem afgánok és nem irakiak, hanem fiatalemberek a Balkánról, a Kaukázusból, Észak-, Nyugat-, és Közép-Afrikából", és rendszerint olyan emberek, akik már a hazájukban is követtek el bűncselekményeket. Különösen sok dolga akad a hatóságoknak a grúzokkal, bár velük kapcsolatban sem szabad általánosítani. Eddig ezernél is több grúz állampolgárról állapították meg, hogy a szervezett bűnözői hálózatok révén kerültek Németországba, menedékjogi kérelmet adtak be, hogy tartózkodási jogot szerezzenek, és kérelmük átfutási idejét arra használják fel, hogy vagyon elleni bűncselekményeket kövessenek el. Ezeknek a maffiaszerű hálózatoknak a felszámolása nagyon nehéz, tevékenységük pedig súlyos károkat okoz, csak a grúz bandák évente 100 millió euró nemzetgazdasági kárt okoznak - mondta a BDK elnöke.

PestiSracok facebook image

A terrorizmus és a menekülthullám esetleges kapcsolatáról azt mondta, hogy az utóbbi hónapokban nem erősödött a terrorveszély. „Egy potenciális terroristáknak rendszerint nem is fűződik érdeke ahhoz, hogy a menekültekkel együtt regisztrálják" Németországban - mondta André Schulz. Beszélni kell a menedékkérők körében megmutatkozó bűnözésről, méghozzá világosan, azért is, hogy „kifogjuk a szelet a szélsőjobboldaliak vitorlájából".

Az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű parlamenten (Bundestag) kívüli jobboldali populista párttal kapcsolatban - amelynek választói támogatottsága a legutóbbi, vasárnapi adatok szerint 9 százalékos, megegyezik a Bundestagban képviselettel rendelkező Baloldal támogatottságával - a bűnügyi rendőrség szakszervezetének elnöke azt mondta, hogy az AfD fölszítja a menekültekkel szembeni ellenérzéseket, de ugyanezt teszi a kisebbik konzervatív kormánypárt, a CSU is. A bajor párt elnöke, Horst Seehofer és pénzügyminisztere, Markus Söder „agresszív, idegenellenes, kocsmai törzsasztaloknál használatos nyelvet alkalmaz", és ezzel „olajat öntenek a tűzre, mert nem maradnak tárgyilagosak", tényszerűek - mondta.

A menedékkérők, menekültek és szállásaik elleni erőszakos bűncselekmények megszaporodásával kapcsolatban azt mondta, hogy a jelenség összefüggésben áll a „sokáig elnyomott nemzeti büszkeséggel", az ország keleti részén, a volt NDK területén pedig a „nemzetiszocialista múlt elmaradt feldolgozásával" is.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.