Pesti Srácok

A DK följelenti Lázárt, mert részt vett egy vadászaton

A DK följelenti Lázárt, mert részt vett egy vadászaton

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Miniszterelnökséget vezető Lázár János egy olyan vadászaton vett részt, amelyen törvénysértő módon kiskorú gyermek kezébe is fegyvert adtak. A kancelláriaminiszter közlése szerint a képeken látható vadászaton vendégként vett részt, másokhoz hasonlóan a családjával.

Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, több olyan kép került a birtokukba, amelyen Lázár János látható egy vadászaton. A képek egyikén a miniszter egy fegyvert tartó kisfiú mögött tűnik fel, míg egy másikon "vesszővel avat vadásszá" ugyancsak gyermekeket.

Kiemelte, mindez azért aggályos, mert a hatályos törvények szerint csak a 18. életévüket betöltött személyek lehetnek vadászok. A büntető törvénykönyv (Btk.) alapján emellett a lőfegyver engedéllyel nem rendelkezőnek történő átadása is bűncselekménynek számít - tette hozzá. Gréczy Zsolt szólt arról is, nem tudják, hogy Lázár János tettesként vagy bűnsegédként érintett az esetben, a nyomozóhatóság feladatának tartják ugyanis annak kiderítését, hogy a tárcavezető adott-e át fegyvert gyermekeknek, vagy csak tudomása volt arról.

PestiSracok facebook image

A DK szóvivője idézte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter egy korábban nekik adott parlamenti válaszát, amelyben a miniszter súlyos kötelezettségszegésnek nevezte, ha egy vadász gyermek kezébe ad fegyvert. Fazekas Sándor szerint ilyen esetekben felmerül a lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés gyanúja - folytatta Gréczy Zsolt, aki közölte, pártja ezért feljelentést tesz, továbbá kezdeményezik Lázár János vadászati engedélyének visszavonását. Az ellenzéki párt szóvivője kérdésekre válaszolva elmondta, a képeket ismeretlen feladótól, levélben kapták, azok készítési helyét nem ismerik, ugyanakkor azt feltételezik, hogy idén ősszel készülhettek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter áll minden vizsgálat elé azoknak a fotóknak az ügyében, amelyeket a Demokratikus Koalíció hozott nyilvánosságra egy vadászatról hétfőn - írta Lázár János közleményében.

- írta Lázár János közleményében.

A miniszter közlése szerint a képeken látható vadászaton vendégként vett részt, másokhoz hasonlóan a családjával. Az egyik képen látható fegyvert tartó alak nem a hozzátartozóm - szögezte le Lázár János.

Forrás: MTI/MTI Fotó: 444.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.