Pesti Srácok

A DK már az MSZP sarkán tapos

A DK már az MSZP sarkán tapos

A Demokratikus Koalíció (DK) már majdnem beérte az MSZP-t, de országos elsőségre tör – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc az Origo.hu-nak. A pártelnök szerint a baloldalon van több jó képességű ember, de nincsenek csapattá szervezve.

A lihegésnél többre tartom a lassú gyarapodást – mondta Gyurcsány Ferenc az Origo.hu azon kérdésre, milyen érzés, hogy pártja hét százalékos támogatottságával már a szocialisták nyakában liheg. A pártelnö szerint a szocialistáknak nehéz lehet feldolgozni, hogy két évtizedes sikeres politikai szereplés után most egyek lettek a sok kis párt közül.

Gyurcsány Ferenc szerint pártja ambíciója nem az, hogy a merjünk kicsik lenni-retorikája mentén csak az MSZP megelőzésére törekedjen, hanem az országos elsőségre törekszik. Hozzáteszi, „a hozzám kötődő várakozások, érzelmek és ítéletek is döntenek abban, ki az, aki támogat minket, és ki nem. Egy erősen szabadságpárti, polgári-baloldali mentalitású ember vagyok. De ezzel együtt is azt gondolom, hogy erős államra van szükség.”

PestiSracok facebook image

Gyurcsány Ferenc elismeréssel szól a különböző baloldali pártok egyes személyeinek tevékenységéről. Szabó Tímea gyermekszegénység-ügyben támadja eredményesen a kormányt, Gőgös Zoltán föld-kérdésben zseniális, ahogy álltása szerint Juhász Péter korrupcióellenességben. „Ha nem érti meg mindenki a baloldalon, hogy ez csapatjáték, akkor hiába az egyéni jó teljesítmények, eltűnünk” – teszi hozzá.

A DK elnöke szerint a Fidesz népszerűsége nem tarthat örökké, csak amíg a menekültkérdés le nem cseng. Mint kifejti, „ezzel a témával nem tudják sokáig elfedni a közélet igazán fontos ügyeit, a kormányzás problémáit. A most ismét sokat emlegetett Habony Árpád is csak egy jelenség, a romlottság szimbóluma.”

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: origo.hu Fotó: youtube.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.