Pesti Srácok

Fegyverbegyűjtés, mecsetbezárás, őrizetbe vétel

null

A francia hatóságok a november 13-i párizsi merényleteket követően kihirdetett rendkívüli állapot keretében az elmúlt 18 napban 2235 helyen tartottak házkutatást, 263 embert állítottak elő, közülük 232-t vettek őrizetbe és 334 fegyvert foglaltak le - közölte Bernard Cazeneuve belügyminiszter szerdán.

Azt is jelezte, hogy 165 helyen kábítószert is találtak a rendőrök. A titkosszolgálatok által az iszlamista radikális körökhöz tartozó megfigyeltek közül 330 embert helyeztek házi őrizetbe, 26 ember pedig azért nem hagyhatja el a lakóhelyét a december 11-ig tartó klímacsúcs idején, mert korábban erőszakba forduló tüntetéseken vett részt. Bernard Cazeneuve azt is elmondta, hogy az elmúlt héten három mecsetet is bezárattak a hatóságok.

PestiSracok facebook image

Múlt héten a közép-franciaországi Lyonban és a Párizstól észak-nyugatra található Gennevilliers nevű elővárosban, szerda délelőtt pedig a keletre található Lagny-sur-Marne-ban zárattak be egy-egy mecsetet a hatóságok. Ez utóbbi hely átvizsgálása után 22 embernek megtiltották Franciaország elhagyását, kilenc radikális embert pedig házi őrizetbe helyeztek. Egy embert, akinél 9 milliméteres revolvert találtak, őrizetbe vettek.

Elmondása szerint a Lagny-ban található mecset vezetőinél találták a fegyvert, valamint a dzsihádról, a szent háborúról szóló dokumentumokat is lefoglaltak. Az akció eredményeként a következő kormányülésen a miniszter tájékoztatása szerint fel fognak oszlatni három, magát kulturális egyesületként bejegyzett csoportot is. A házkutatások nem állnak közvetlen kapcsolatban azzal a nyomozással, amely a 130 halálos áldozattal és több mint 350 sebesülttel járó november 13-i merénysorozat miatt indult, hanem elsősorban megelőző jellegűek további terrorcselekmények megakadályozására, és elsősorban radikális iszlamisták ellen irányulnak.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.