Pesti Srácok

Orbán Viktor Moszkvában Paks bővítéséről tárgyal?

null

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy Orbán Viktor február 17-én Moszkvába utazik, ahol találkozik Vlagyimir Putyinnal. Az mno.hu információi szerint magyar kormányfő látogatására egy évvel az orosz elnök budapesti látogatását követően kerül sor. A tárgyalások középpontjában a lap forrásai szerint a paksi bővítés áll, amely az mno.hu szerint egyre inkább teher lenne a magyar kormány vállán.

A beruházás mellett elkötelezett budapesti nyilatkozatok ellenére – Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV Szabad szemmel című műsorában péntek este arról beszélt, hogy fél éven belül Magyarország lehívhatja és le is fogja hívni az erőmű építésére folyósítandó 10 milliárd eurós orosz hitel első részletét – Moszkvában azt érzékelhetik, hogy Budapest húzza az időt a beruházás elkezdésével. A bővítés kapcsán a közbeszerzési szabályok betartásának ellenőrzése, illetve az esetleges tiltott állami támogatások miatt Brüsszel is vizsgálódik.

A cikk rámutat arra is, hogy Oroszország aggodalmát jelzi az is, hogy sűrűn megfordulnak Magyarországon a Roszatom különböző szintű vezetői is. Információink szerint tavaly legutóbb a cég elnöke, Szergej Kirijenko járt Budapesten, s tárgyalt Orbán Viktorral. Valószínűsíthető, hogy a mostani moszkvai látogatást sem a magyar kormányfő kezdeményezte, bár a becslések szerint 12,5 milliárd eurós beruházás felett gyülekező viharfelhőket nézve még mindig jobbnak tűnik most letudni a moszkvai látogatást, mint mondjuk egy év múlva.

PestiSracok facebook image

Tény, hogy a magyar áramellátás jövőjét Paks bővítésével vagy anélkül, de mindenképp meg kell oldani – írja a lap. Szakértők ugyanakkor egyértelműsítik, hogy a Moszkvával szemben mindig óvatos Orbán messze nem csupán emiatt vágott bele a paksi bővítésbe. A 10 milliárd eurós orosz hitel vonzó ajánlat, s a kormány bizonyára számolt azzal is, hogy Moszkva cserébe engedményeket tesz a gázár kérdésében is. A cikket itt olvashatja el.

mno.hu

fotó: mno..hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.