Pesti Srácok

Tusk: a lengyel ügyet nem az Európai Tanácsban kell megtárgyalni

Tusk: a lengyel ügyet nem az Európai Tanácsban kell megtárgyalni

A lengyelországi helyzet kérdése nem fog szerepelni az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács februári csúcstalálkozójának napirendjén - közölte Donald Tusk, a tanács elnöke hétfőn Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott Andrzej Duda lengyel államfővel. Tusk azt sem szeretné, ha lengyel belpolitikai viták folynának a tanács előtt. Mindez azért különösen érdekes, mert Tusk a legutóbbi lengyel parlamenti választáson vesztes Polgári Platform alapítója és ilyen módon azt utasítja el, hogy legfőbb politikai riválisaikat pellengérre állítsák az általa vezetett uniós fórum előtt. Emlékezetes, a magyar ellenzék ugyanakkor vehemensen bírálja a kormányt a Magyarországról folyó uniós viták során, nem ritka az sem, hogy képviselőik szankciókat javasolnak, illetve szavaznak meg az ország ellen Brüsszelben.

"Nem tartom jó ötletnek a lengyelországi helyzet kérdésének megvitatását az Európai Tanácsban" - hangsúlyozta a közös sajtótájékoztatón a volt lengyel kormányfő. Tusk kiemelte, nem támogatja az Európai Bizottság által a jogállamisági mechanizmus keretében Lengyelország ellen megindított előzetes vizsgálatot. Mint mondta, a bizottság jóhiszeműen cselekedett és nem akarja megbélyegezni Lengyelországot, de más módja is lett volna a brüsszeli testületnek céljai elérésére.

Az európai tanácsi elnök óva intett a hisztériakeltéstől és hangsúlyozta, hogy Lengyelországnak nincsenek ellenségei az Európai Unióban és Brüsszelben. Tusk arra is felhívta a figyelmet, hogy Lengyelország szuverén adóskockázati besorolásának előző heti, indokolatlan leminősítése egyenes következménye az országgal kapcsolatban megfogalmazott negatív és túlzó bírálatoknak.

A tervezettnél hosszabb megbeszélést követő sajtóértekezleten Andrzej Duda nyugodt párbeszédre és önmérsékletre szólított fel, valamint leszögezte, hogy a párbeszédnek tényeken és a kölcsönös tiszteleten kell alapulnia. Az államfő hozzátette, objektív nézőpontra van szükség Lengyelországgal kapcsolatban, a túlfűtött vita ugyanis nincs jó hatással az európai egységre.

PestiSracok facebook image

A találkozón egyebek mellett a migrációs válság, az ukrajnai helyzet, az Északi Áramlat 2 gázvezeték és Nagy-Britannia esetleges uniós kilépésének témáját is megvitatták. Utóbbi kapcsán Donald Tusk kijelentette, hogy nem fog beleegyezni semmilyen diszkriminatív intézkedésbe csak azért, hogy Nagy-Britanniát benntartsák az Európai Unióban, egyúttal "ésszerű kompromisszumot" szorgalmazott London uniós reformköveteléseivel kapcsolatban.

Andrzej Duda hétfőn Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral és Philip Breedlove tábornokkal, a katonai szövetség európai erőinek főparancsnokával is tárgyalni fog a belga fővárosban. Az utóbbi időben számos bírálat érte az őszi lengyelországi választások nyomán abszolút többséghez jutott Jog és Igazságosság pártot (PiS), elsősorban amiért szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát és korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét. Varsó szerint viszont a törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek.

A Politico című amerikai hírportál európai kiadása szerint a varsói vezetés a jelek szerint próbál változtatni a nemzetközi megítélésén, miután az előző héten az Európai Bizottság előzetes vizsgálatot indított Lengyelország ellen az alkotmánybíróság jogkörének korlátozása miatt, a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő pedig leminősítette az országot. Szakértői értékelések szerint Beata Szydlo lengyel kormányfő keddi strasbourgi látogatása is része ennek a kommunikációs hadjáratnak. A miniszterelnök a tervek szerint fel fog szólalni az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén és tárgyalni fog az EP elnökével, valamint a képviselőcsoportok vezetőivel.

Forrás: MTI, PestiSrácok.hu, fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.