Pesti Srácok

Kétharmadról álmodik a DK - Itt van Gyurcsányék új programja

Kétharmadról álmodik a DK - Itt van Gyurcsányék új programja

Messze vannak még a választások, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció viszont máris előállt a választási programjával. Vagy legalábbis az alapjaival, amiről majd a többi párttal beszélnének. A VS.hu megszerezte a pénteken megjelenő, több mint 100 oldalas programot, amelyben meghökkentő ígéreteket is találtak.

A portál összeszedte a leghangzatosabb terveket a Sokak Magyarországa című programból: az információhoz való hozzáférés alapjogára hivatkozva garantálnák a minimum internetszolgáltatást, amelyhez az alapszintű szélessávú internet-hozzáférést mindenki számára ingyenessé tennék 2025-re. Egy másik ponton 144 kbps sebességű netet adnának ingyen, bár azt nem mondják meg, mikortól. A DK szerint az is alapvető emberi jog, hogy mindenki hozzájusson annyi áramhoz, vízhez és fűtéshez, amennyi a létfenntartáshoz elég, ezért a szolgáltatóknak ingyen kellene biztosítani az első 2 köbméter vizet és és az első 50 Kwh áramot. Ingyen szolgáltatási minimumot vezetnének be a fűtésnél is – beleértve a tűzifát –, de ott nem adták meg az alsó sávot. Hogy az ennél magasabb árakkal vagy a Fidesz kormány alatt bevezetett rezsicsökkentéssel mik a tervek, azt nem írták le, ám a „mai fenntarthatatlan és hazug rendszert” fel akarják számolni, mert a „mesterségesen alacsony árak a szolgáltatás biztonságát veszélyeztetik.”

A mostani választási programban az ingyenes szó tízszer is szerepel, míg a három évvel ezelőttiben egyszer sem írták le. A mélyszegénységben élőknek együttműködéshez kötött minimális jövedelmet ígér a DK, egy 4 tagú szegény család például havonta 135 ezerhez juthatna közmunkával, segéllyel, családi pótlékkal és ezzel a minimum jövedelemmel együtt. De elérkezettnek látták az időt a béremelések ígéretére is: az egészségügyben dolgozóknak 15 százalékos, a pedagógusoknak csak általános béremelést ígért a párt – korábban ezt sem tette. Gyurcsány egyébként többször is bírálta már az MSZP-t annak 50 százalékos béremelési javaslata miatt. Az fenntarthatatlan volt, az övék viszont szerinte nem az. Emelnék a minimálbért is, míg el nem éri a létminimum összegét.

A jelen nyugdíjasai mellett a jövő nyugdíjasait is megszólítja a DK programja: mindenkinek járó alapnyugdíjat javasol (konkrét összeg nélkül), és azt, hogy korhatár előtt 3-5 évvel már el lehessen menni nyugdíjba annak, aki akar. Gyurcsány Ferenc volt az egyébként, aki a 2009-es évértékelő beszédében bejelentette a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését. Több rendőrt is ígérnek, és azt is, hogy létrehoznak egy alapot, amelyből a kisebb károkat kifizetik a sértetteknek. Az alapot később az elkövetők befizetéseiből és a jóvátételi munkájuk béréből finanszíroznák.

PestiSracok facebook image

Ha Gyurcsány kerülne hatalomra, a Klik megszűnne, az önkormányzatok visszakapnák az iskolákat, de nehéz helyzetbe kerülnének az egyházi és magániskolák is: a közoktatás a DK szerint elsősorban állami feladat. A röghöz kötést, vagyis a felsőoktatásban bevezetett tanulmányi szerződéseket eltörölnék, cserébe viszont a harmadik félévtől szinte mindenki fizetne tandíjat a felsőoktatásban. De Gyurcsányék programjukba beleírták azt is, hogy kiállnak az azonos neműek házassága és családalapítási joga mellett. A DK retorikájából kikerült az „új alkotmányt” szlogen, de a programban azért szerepel. Ugyanúgy, ahogy a választójogi törvény átírása, a kétharmados törvények átalakítása és független intézmények visszaállítása is. A határon túli magyaroktól a választójogot elvennék, illetve a szavazati jogot huzamos Magyarországon tartózkodáshoz kötnék. A külföldön dolgozó magyarok szavazását viszont nem nehezítenék a külképviseleti szavazással. A DK a kormányt is élesen bírálja a programban: önkényuralmat, a demokrácia felszámolását és rablást emleget, a „maffiaállam” kiépítésének pedig önálló fejezetet szentel.

Gyurcsányék programjáról bővebben itt olvashat.

Forrás: VS.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.