Pesti Srácok

Német alkancellár: nem szabad kirekeszteni Görögországot a schengeni övezetből

Német alkancellár: nem szabad kirekeszteni Görögországot a schengeni övezetből

Nem szabad kirekeszteni Görögországot a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetből, Németországnak pedig többet kell tennie az uniós gazdaság élénkítéséért, cserébe a szolidaritásért és tehermegosztásért a menekültügyben - vélte Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapban hétfőn megjelent írásában.

A német alkancellár szerint meg kell újítani az európai egység gondolatát, és ehhez össze kell hangolni két feladatot, a gazdaság beindítását és a szolidaritás és tehermegosztás biztosítását. A munkanélküliség csökkentését össze kell kapcsolni egy új, közös menekültpolitikával - tette hozzá a szociáldemokrata politikus, hangsúlyozva: amíg Németország csak szolidaritást követel a menekültek befogadásában, és nem hajlandó az eddiginél többet tenni az európai gazdaság és a foglalkoztatottság növekedéséért, "addig senki nem fog segíteni nekünk".

Csak a két ügy együttes előmozdításával lehet kikeveredni a "politikai blokádból" - tette hozzá. Úgy vélte, hogy az euróövezeti pénzügyi- és államadósság-válságban azért sikerült elhárítani az egységet fenyegető veszélyt, mert a tagállamok azt közös kihívásként fogták fel, közös választ adtak rá és ellenálltak a "nemzeti különút kísértésének". Ugyanígy közös megoldásra van szükség a menekültválságban is - írta a német alkancellár. Megegyezte: ha a közösség bankok megmentésére eurómilliárdokból álló alapokat hozott létre, akkor miért nem lehetséges ez, ha emberek megmentéséről van szó?

PestiSracok facebook image

Sigmar Gabriel hangsúlyozta: "látszatmegoldás" volna és "megmérgezné az európai vitát", ha megvalósulna az a konzervatív oldalról felmerült elképzelés, hogy hivatalosan zárják ki Görögországot a schengeni övezetből, vagy a görög-macedón határon építendő határkerítésekkel nem hivatalosan, de gyakorlatilag rekesszék ki onnan. "Nem lehet csak úgy újradefiniálni az európai külső határokat, ráadásul az érintett államok feje felett" - írta a német alkancellár, hozzátéve, hogy inkább a már meghozott uniós döntések végrehajtására és a tagállamok közötti bizalom erősítésére kell összpontosítani, és teljes körű regisztrációra, megfelelő mennyiségű férőhelyre és a menekültek "rendezett elosztására" van szükség.

Több lap hétfőn arról írt, hogy az alkancellár és az SPD-s külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier levélben fordult a baloldali uniós kormányfőkhöz a visegrádi országok azon kezdeményezése miatt, hogy Macedónia zárja le Görögországgal közös határát. A két politikus levelében hangsúlyozta, hogy a Görögország elszigeteléséhez vezető lépés helyett az "európai belső határokon kell további intézkedéseket tenni a menekülthullám jobb ellenőrzése és hatékonyabb kezelése" érdekében.

A Der Spiegel című hírmagazin a hétvégén megjelent számában arról írt, hogy a visegrádi négyek terve nemcsak az SPD-s minisztereket aggasztja, hanem Angela Merkel kancellárt, a jobboldali CDU elnökét is. Szerinte a menekültek száma ugyan átmenetileg csökkenne a macedón-görög határ lezárása révén, de az euróválságból nagy erőfeszítések árán kimentett Görögországban káosz keletkezne, ha feltorlódik több tízezer menekült. Ez pedig egy olyan forgatókönyv, amelynek megvalósulására várva vár Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy Görögország támogatására siessen, és ezzel még inkább megossza az EU-t.

A berlini kancellári hivatal szerint további gond, hogy nem tudni, mennyire lehet tartós a visegrádi országok által szorgalmazott megoldás, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a menekültek hamar új utakra találnak. Így a macedón-görög határ lezárása esetén kitérhetnek Albánia felé, majd átkelhetnek Olaszországba, és onnan utazhatnak tovább Németország felé.

MTI

sigmar.gabriel.de

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.