Pesti Srácok

Feszült a helyzet a görög-macedón határon

Feszült a helyzet a görög-macedón határon
Márciusban MTI Fotó: Balogh Zoltán

Feszült a helyzet a görög-macedón határon, míg a szerb-horvát átkelőnél nyugodtabbak a kedélyek - hangzott el az M1 aktuális csatornán kedden kora délután. A közmédia helyszínen tartózkodó tudósítója elmondta, hogy a görög-macedón határ melletti Idomeninél több mint tízezer migráns várakozik a táborban, ez a szám azonban folyamatosan nő, és vele együtt a feszültség is. Csak kedd reggel több száz újabb migráns érkezett Idomenibe - tette hozzá.

A görög bevándorlásügyi miniszter (Jannisz Muzalasz) szerint már 30 ezernél is több migráns torlódott fel Görögország teljes területén, és ha továbbra is ennyire akadozik a haladásuk a Balkánon, ez a szám márciusban akár a 70 ezret is elérheti - mondta a tudósító. Korábbi jelentések szerint a migránsok hétfő délelőtt kidöntötték a görög-macedón határon emelt kerítés egy részét, tiltakozásul az ellen, hogy a hatóságok szerintük túlságosan kevés menedékkérőt engednek át Macedóniába, ahonnan folytathatják útjukat Európa északi része felé. A macedón rendőrök könnygázzal próbálták visszaszorítani a migránsokat, akik közül sokan átnyomultak macedón területre. A macedón hatóságok erősítést küldtek a helyszínre, a rendőrség különleges egységei helikopterekkel figyelik a határt, valamint vízágyúkat telepítettek a kerítéshez.

Szerdára virradóra hatalmas eső volt Idomeninél, ezért sártengerré változott a tábor. Több civil szervezet attól tart, hogy humanitárius katasztrófa következik be a görög-macedón határon - hangzott el az M1-en. A szerb-horvát határon fekvő Sidből (a migránsok nyugat-balkáni vándorlási útvonalának egyik későbbi pontjáról) azt jelentette kedden kora délután a közmédia tudósítója, hogy ott kevésbé kiélezett a helyzet. A rendőrség nagyobb erőket vezényelt a környékre, hogy ne nőjön a feszültség, és ne terjedjenek tovább az indulatok.

PestiSracok facebook image

Nemrég kiáltozni kezdtek a migránsok, a rendőrök azonban rájuk szóltak, és ennek hatására abbahagyták. A hatóságok jelenleg urai a helyzetnek, és ellenőrzésük alatt tudják tartani a szerb-horvát határt - mondta a tudósító.

Forrás és fotó:MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.