Pesti Srácok

Nem tudunk több embert befogadni, mondta Gyürk András EP képviselő

Nem tudunk több embert befogadni, mondta Gyürk András EP képviselő

Én kifejezetten őrültségnek látom azt, ami most migrációs ügyben megoldás címén zajlik. Egy évet kellett várni arra, hogy végre valaki ki merje mondani Brüsszelben: ne gyertek, nem tudunk több embert befogadni – mondta el Gyürk András a Fidesz EP képviselője.

Az Európai Tanács lengyel elnökének, Donald Tusknak erre a józan mondatára azonban rögtön érkezik a német kancellár újabb javaslata, amely száz-ezrek áttelepítését javasolja Törökországból Európába. Ez ésszerűtlen, jogszerűtlen és veszélyes-tette hozzá a képviselő a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

A riportban kiemeli, hogy amennyiben nem győzedelmeskedik a Tusk-féle megközelítés, és nem fogadják el azt, amit mi már egy éve mondunk, akkor semmi okát nem látom annak, hogy ez az áradat megálljon. Hozzátette, hogy

PestiSracok facebook image

A képviselő kiemelte, hogy az ENSZ előrejelzései szerint 2050-re a Föld mai 7,3 milliárdos népessége 9,7 milliárdra fog nőni. E növekedés eloszlása korántsem lesz egyenletes. Afrika népessége 1,3 milliárd fővel emelkedik, Ázsiáé közel egymilliárddal, Európa népessége viszont csökkenni fog mintegy harmincmillió fővel.

Emelte ki az interjúban Gyürk.

Történelmi léptékben pillanatok alatt szűnhet meg az a bizonyos jobb élet ezen a kontinensen, aminek a reményében milliók, tízmilliók útra kelnek – figyelmeztetett a képviselő. Megszűnik a jobb élet számukra is, mert fenntarthatatlan lesz, és miattuk megszűnik az európai őslakosok, azaz a mi számunkra is – tette hozzá.

Az interjúban kitért arra is, hogy

Rámutatott, hogy „miközben alapvetően semmi nem változott a török felkészültséget illetően, ma ennek az ellenkezője szerepel a német forgatókönyvekben.” A képviselő arról is beszélt, hogy milyen alapokon áll az unió. „Igen, ma itt már kevesen idézik Schumannak azt a gondolatát, hogy „Európa keresztény lesz vagy nem lesz”. Mi elmondjuk időről időre, persze azt is hozzátesszük, amit Antall József mondott, hogy Európában az ateista is keresztény – tehát civilizációs értelemben gondolunk ilyenkor a kereszténységre – tette hozzá. Ezekkel az alapokkal szakítani, gyökértelenné válni eredményezi azt a típusú válságot és sodródást, amiben ma Európa van - figyelmeztetett. Én hiszek Európában-mondta.

Mutatott rá Gyürk.

A teljes interjút itt olvashatja el.

Forrás:magyarhirlap.hu/Fotó:fidesz.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.