Pesti Srácok

Nyomortanyákká váltak Athén főterei a migránsválság óta

Nyomortanyákká váltak Athén főterei a migránsválság óta

Rátelepedtek az emberkereskedők és a hamis útlevélgyártók az Athénban összegyűlt menekültek csoportjaira: a görög főváros új "menekültnegyedeiben" öt percen belül bárkit megkörnyékeznek, 350 euróért már brit útlevelet is adnak - tudta meg az al-Dzsazíra.

Menekülttáborrá változtak Athén külvárosi részei, a különböző nemzetiségű csoportok között pedig hierarchia alakult ki - írta az al-Dzsazíra. A főtereket afgán migránsok foglalták el, de előbb elüldözték onnan a szomáliai, szudáni és eritreai menekülteket. Egy-két szíriai, iráni és pakisztáni migráns is meghúzódott a közterületeken, de ehhez az afgánok jóváhagyása is kellett.

Jelenleg 25 ezer bevándorló ragadt Görögországban, az ellepett fővárosi terek pedig nyomortanyákhoz kezdenek hasonlítani. A kábítószer és prostitúció rögtön felütötte a fejét. Szemét között, piszkosan tengődnek a migránsok a köztereken, hiszen a görög kormány nem tud velük foglalkozni.

Ezt a helyzetet használják ki az embercsempészek - írja az al-Dzsazíra, aki athéni terekre küldte rejtett kamerákkal felszerelt riportereit. A látogatásokból kiderült, hogy tolonganak az embercsempészek, a közvetítők és a fordítók a terek melletti kávéházakban. Kihasználják a görög kormány tétlenségét és hatalmasat kaszálnak a migránsokon.

Egy brit útlevelet például már 350 euróért be lehet szerezni. A riporterektől csupán két fotót kért egy dél-szudáni embercsempész, akivel szóváltásba keveredtek, mert át akarta verni őket. A görög hatóságok képtelenek bármit tenni az útlevél-hamisítás ellen. A rendőrség nyíltan bevallotta, hogy alulmaradtak az embercsempészet elleni harcban. Már országos szinten is köztudottá vált, hogy a 250 dolláros spanyol útlevelek a legolcsóbbak, de ha valaki francia vagy amerikai iratot akar, háromezer dollárt kell fizetnie érte.

Forrás és fotó: hirado.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.