Pesti Srácok

"Unokázós" csalók bilincsben

"Unokázós" csalók bilincsben

Újabb „unokázós” csalássorozatot számolt fel a Soproni Rendőrkapitányság. A csalók tizenkét alkalommal hívtak fel idős embereket hozzátartozóként bemutatkozva, és pénzt kértek a szépkorúaktól. Több mint két és fél millió forintot zsebeltek be fél év alatt.

A Soproni és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói március 9-én reggel fogtak el két csalót, S. Tamást és L. Brigittát. A gyanúsítottak 2015. szeptembere és 2016. februárja között 12 alkalommal csaltak ki idős személyektől több százezer forintos összegeket, összesen 2.530.000,- forint értékben.

unokázás2
Fotó: police.hu
PestiSracok facebook image

A nyomozás során kiderült, hogy az időskorú női sértetteket vonalas előfizetői telefonszámukon egy női hang hívta fel, aki hol unokájukként, hol pedig lánygyermekükként igazolta magát. Miután a szépkorúak elhitték, hogy a hívó fél a hozzátartozójuk belelegyeztek a kért "gyors pénzügyi segély" címén kialkudott pénzösszeg átadásába. Ekkor a S. Tamás hívta egyik bűntársát, aki a pontos cím közlését követően a sértett lakóhelyén megjelent és lezárt borítékban a kicsalt pénzösszeget átvette, majd a helyszínről eltávozott. A sértettek felhívásához és az egymás közötti kapcsolattartáshoz a bűnelkövetők erre a célra vásárolt és használt mobiltelefonokat és SIM kártyákat használtak, melyeket egy-két nap után lecseréltek.

unokázás3
Fotó: police.hu

A nyomozók a csalókat - őrizetbe vételük mellett - csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A soproni rendőrök a büntetőeljárás során szintén a fenti bűncselekmények miatt elfogták és kihallgatták R. Krisztiánt, aki S. Tamás egyik bűntársa volt. A két férfi kihallgatásán beismerte a bűncselekmények elkövetését.

Forrás: police.hu Fotó: police.hu

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.