Pesti Srácok

Élet menete - a holokauszt áldozataira emlékeznek frissítés: fotógalériával

null

Elindult az Élet menete Budapesten vasárnap délután. A Dohány utcai zsinagógától a sófár hangjára induló tömeg a Károly körút - Deák tér - József Attila utca - Széchenyi tér - Zrínyi utca útvonalon keresztül a Szent István-bazilika előtti térre tartott.

A zsinagóga előtti teret megtöltő tömeget Bandi László, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának tagja és Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színész köszöntötte. Bandi László kiemelte: a 14. alkalommal megszervezett Élet menete megmutatja, hogy egyedül a szabadság, a "felnőtt emberek saját akaratán nyugvó belátás" teremtheti meg azt a megnyugvást, békességet, amelyre Magyarországon a zsidó és keresztény emberek egyaránt vágynak.

Ezt a szabadságot jelenti, hogy van holokauszt emléknapunk, ami nem egy kipipálandó protokollesemény, hanem az őszinte visszaemlékezés és az elgondolkodás napja - fogalmazott. Sok minden történt és történik, hogy kölcsönösen belássuk, "bármelyik porcikánkat éri seb, az az egész közösségnek fáj, és kár versenyezni, hogy kinek melyik fáj jobban" - mondta. Szavai szerint az alapítvány 14 éve dolgozik azért, hogy hidak épüljenek szomszéd és szomszéd között, hogy hegedjenek a mély sebek.

PestiSracok facebook image

- mondta Bandi László.

Hegedűs D. Géza arra hívta fel a figyelmet, hogy ahol kevés a tudás, az ismeret, ott nagy a sodródás és a szellemi kiszolgáltatottság veszélye, ez pedig bizonytalanságot, szorongást szül, ami agresszívvá, intoleránssá tesz mások nézeteivel, származásával, vallásával, bőrszínével szemben. Aki tudatlan, az szorong és fél, ezért üt mindent, ami más - fogalmazott. A Szent István-bazilika előtti térre tartó emlékezőkhöz idén először szólnak majd közösen a történelmi egyházak képviselői, a rendezvény fő szónoka a márciusban Kossuth-díjjal kitüntetett Röhrig Géza színész, költő, a Saul fia című film főszereplője.

A bazilika előtt beszédet mond Aharon Tamir, a nemzetközi Élet menete szervezet európai igazgatója és Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete. Az Élet menetét tizennegyedszer tartják meg Budapesten azzal a céllal, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

MTI/ Fotógaléria: Horváth Péter Gyula

Élet Menete 01-HPGy
Élet Menete 02-HPGy
Élet Menete 03-HPGy
Élet Menete 04-HPGy
Élet Menete 05-HPGy
Élet Menete 06-HPGy
Élet Menete 07-HPGy
Élet Menete 08-HPGy
Élet Menete 09-HPGy
Élet Menete 010-HPGy
Élet Menete 011-HPGy
Élet Menete 013-HPGy
Élet Menete 014-HPGy
Élet Menete 015-HPGy
Élet Menete 016-HPGy
Élet Menete 017-HPGy
Élet Menete 018-HPGy
Élet Menete 019-HPGy
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.